A mérgező növények problematikájára főleg olyan kertekben kell figyelni, amit gyerek is használ. De nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is célszerű ismerni a legveszélyesebb mérgező fajokat, melyek e tulajdonságuk ellenére is gyakoriak a kertben vagy a szobában, és a háziállatokra is veszélyesek lehetnek.

A mérgező növényeket egyszerűen lecserélhetjük ártalmatlanokra a kertben, vagy részmegoldásként magas törzset alakítunk ki. Az alsóbb ágakat, hajtásokat leszedjük, így a lombozat magasabbra kerül, kevésbé veszi észre a gyerek, kevésbé csábítja kóstolásra. Egy tiszafánál ez például járható út.

Kerti és szobai dísznövényeink között több mérgező faj van, mint gondolnánk. Ezek a kisgyermekek mellett a háziállatainknál is okozhatnak problémát. Ha végignézzük a kertjeinkbe és otthonunkba betelepített növényeink sorát, rájövünk, hogy ezeknél a „háziasítás” kizárólag esztétikai szempontokon alapult, az, hogy ne okozhassanak mérgezést, sokszor nem volt prioritás a kiválasztásuknál. Gondoljunk csak egyik legismertebb dé­zsás növényünkre, mely az utóbbi években már a kertben is áttelel, a leanderre (Nerium oleander), amelynek minden része veszélyes.

Vagy itt vannak a szobanövényként kedvelt foltos levelű Dieffenbachia-fajok, amelyeket őshazájukban kínzásképpen etettek meg emberekkel. Eredeti nevének fordítása is erre utal: némító nádnak hívják. E két faj mérgező tulajdonságai köztudottak, csakúgy, mint a kertben tartott tiszafának (Taxus baccata), amelynek piros színű magköpenyét leszámítva minden egyéb része mérgező. E közismerten veszélyes fajokon kívül azonban még sok mérgező „élő dísszel” találkozhatunk.

Mérgező növénynek tekintjük azokat a fajokat, amelyek hatóanyagaikkal károsítják az emberi és állati szervezetet. A mérgezést előidéző vegyületek többnyire a növények másodlagos anyagcseréjének termékei. A kutyák és macskák gyakran mutatnak érdeklődést a növények levelei iránt.

Ha ezek az állatok huzamosabb ideig nem kerülnek ki a szabadba, akkor hajlamosak megenni a szobanövények leveleit is. Házi kedvenceink közül a nyulak és a tengerimalacok szinte mindent megkóstolnak, ami zöld és az útjukba kerül. A kölyökállatoknál és a kisgyermekeknél fokozottabb a veszély, mert nem elsősorban az éhség, mint ösztön, hanem pusztán a kíváncsiság miatt kóstolják meg ezeket a növényeket.