Mennyi hazai termék piaca kerül veszélybe az érzékeny termékpályákon?
Számításaink szerint az uniós piacra áramló dél-amerikai baromfi csak Magyarország esetében nagyjából 240 ezer tonna baromfihús forgalmazása elől szívhatja el a piacot. Szarvasmarhából ez a veszteség 64,3 ezer tonna, marhahúsból 8,8 ezer tonna, mézből 16,3 ezer tonna, kukoricából pedig 1,4 millió tonna.
A sok egyéb vetület mellett érdemes azt is megemlíteni, hogy például az európai méhészeti ágazat ellehetetlenítése a beporzást is kétségessé tenné, hiszen a beporzás 70 százalékát a háziméhek végzik el, míg a vadbeporzók csak a maradék 30 százalékot.
Ellehetetlenülhet az etanolgyártásunk is, nagyjából 450 ezer tonna európai etanol piacát veszélyeztetik a Mercosur-országokból érkező etanoltermékek. Bár az elmúlt években az aszály miatt zömében importból elégítették ki kukoricaigényüket a hazai etanolgyártók, ez nem minden évben van így, és a Mercosur-megállapodás miatt jelentős belső kereslettől eshetnek el a kukoricatermelők.
Nyerhetnek-e valamit a magyar exportőrök a megállapodáson?
Sajnos a hazai agrár- és élelmiszeripari exportban egyelőre kevés az olyan, magas hozzáadott értéket képviselő termék, amely nagy távolságokra versenyképesen szállítható. Elméleti exportpotenciálról leginkább a tejtermékek esetében lehet beszélni, azokból ugyanis hiány mutatkozik a Mercosur-országokban.
Az autóipar sem lehet nyertes?
Az autóipar Magyarország számára is fontos, de most az látszik, hogy sokkal nagyobb lehet ez a kár, amit a dél-amerikai élelmiszerek beáramlása okoz nekünk, mint amennyit mi nyerhetjük azzal, hogy könnyebb lesz a Mercosur-országok piacaira bejutni.
Mi azt látjuk, hogy ez a megállapodás Európának semmiképpen nem lehet jó, mert az, amit a mezőgazdasági termékek behozatalával Dél-Amerika, és elsősorban Brazília nyer, az jóval fölülmúlja azt a nyereséget, amit az Európai Unió esetleg el tud könyvelni a kiszállított ipari termékek után.
A megállapodással az európai élelmiszer-feldolgozók is egyfajta csapdahelyzetbe kerülnek, hiszen, ha a legversenyképesebb árú termékeket akarják előállítani, akkor azt legversenyképesebb árú alapanyagból lesznek kénytelenek tenni, ami valószínűleg Dél-Amerikából fog érkezni. Mivel ezzel megváltozik a termék minősége, és megváltozhat a termék élelmezés-egészségügyi státusza is, akár a fogyasztók bizalmát is elveszítheti az az élelmiszeripari feldolgozó, aki mindenáron az olcsóbb alapanyagra hagyatkozik. Ellenkező esetben viszont kiárazódik a piacról.
Milyen esélyei vannak a magyar agrár- élelmiszeripari szereplőknek, ha a megállapodás életbe lép?
Magyarországon vannak nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, nagyobb kapacitásokkal rendelkező vállalkozások, amelyek valószínűleg képesek lesznek alkalmazkodni az árversenyhez. Az őket – sajnos nagy lemaradással – követő kisebb vállalkozásokról azonban ez már nem mondható el.
Ezek évtizedek óta görgetik technológiai lemaradásukat, elmaradt vagy éppen csak megkezdődött a versenyképesség náluk a generációváltás, magas önköltségekkel dolgoznak, esetükben így irreálisnak tűnik és kiszámíthatatlanná válhat a jövőjük – amennyiben nem sikerül a Mercosur-országokban is betartatni az EU szigorú környezetvédelmi előírásait. Ha leépül az agrártermelés, nem tartjuk rendben a tájat, megszűnik az élhető agrárkörnyezet, akkor az a végén a klímavédelem hanyatlását fogja okozni.
Ha az erőforrásaink megújulására nem fordítunk kellő hangsúlyt, és az élelmezés-biztonságból bizonytalanság lesz, elvész a fogyasztók élelmiszer-biztonságba vetett hite. Egészen addig, amíg Ukrajna sorsra el nem dől, véget nem ér a háború, amíg Ukrajna integrációjáról, vagy a vele kötendő szoros együttműködésről nincs döntés, addig semmiféleképpen nem lehetne aktuális az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
