Szerző: Farkas Andrea
Már a reneszánsz időktől kedvelt és elhagyhatatlan növénye volt a kertkultúrának a latin nevén is ismert örökzöld puszpáng, a bukszus (Buxus sempervirens L.). A rendkívül népszerű növény, amely a legjobban nyírható, alakítható örökzöldje volt a kastélyparkoknak, temetőkerteknek, parkoknak és közterületeknek, mára szinte teljesen kiveszett. Mindennek okozója a selyemfényű puszpángmoly, egy szép lepke szép hernyója. Lehet ugyan védekezni ellene, de sok odafigyelést igényel, és mindig van olyan bokor, amin képes a kártevő fennmaradni.
Mindazoknak, akik alacsony sövényt, kis szoliter örökzöldet vagy szegélyt szeretnének, amit nem támad meg a puszpángmoly, ajánljuk a bogyóspuszpángot. A két leggyakrabban termesztett faj a Sarcococca confusa Sealy és a Sarcococca hookeriana Baill. Mínusz 15 °C-os hőmérséklet felett már termeszthetők, de a téli fagyvédelmükről gondoskodni kell, például lombtakarással.
Hazánkban az utóbbi évek teleiben már minden gond nélkül virítanak a kertekben a példányaik. A Sarcococca nemzetség képviselői Ázsiában és Észak-Amerikában (Guatemala, Mexikó) őshonosak; az amerikai kontinensen kilenc, Kínában öt faja él.
amelyek kizárólag a kínai-himalájai területről – Afganisztánból és Pakisztánból, a száraz nyugati területekről, valamint a kínai Szecsuan és Jünnan nedves keleti hegylábaitól – származnak.
Hazánkban a már említett két faj terjedt el, a Sarcococca confusa és a Sarcococca hookeriana. A Sarcococca hookeriana volt az első termesztésbe bevezetett faj, Sir Joseph Dalton Hooker találta meg Szikkimben 1850-ben.
A bogyóspuszpángok, mint azt a nevük is sejteti, az örökzöld valódi bukszusok rokonai. A Himalája magasságainak lakóiként alkalmazkodtak a téli hőmérséklethez, és nem elhanyagolható értékük, hogy a hideg évszakban nyitják erősen illatos virágukat. A növények többéves korukra teljesen télállóvá válnak. Akár elismerjük, akár nem, ez is a környezetváltozás, a melegedő klíma bizonyítéka.
