A verébalakúak rendjének vízirigófélék családjába tartozó vízirigó (Cinclus cinclus) Európa-szerte, Kis- és Közép-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában, az Atlasz hegységben honos.
Évente kétszer költ, és páratlan technikával keresi táplálékát: úszik, a víz alá bukik, a víz alatt gyalogol élelem után kutatva. Hazánkban a Bükkben, a Zempléni-hegységben, az Aggteleki-karszton, az Alpokalján és a Keszthelyi-hegységben is megfigyelték. Nem könnyű azonban természetes élőhelyén rálelni, ritka szerencsésnek érzem magam, hogy egy jósvafői kirándulás alkalmával a Tengerszem tónál megmutatta magát.
Testhossza 17–20 centiméter, rövid farkát gyakorta kissé felcsapja, szárnyai lekerekítettek (ezzel hajtva előre magát a víz alatt), tollazata sötétbarna, torka és melle fehér színű, lábai erősek. Röpte egyenes vonalú, szárnycsapásai gyorsak, messzire hallatszó hívóhangja rövid és éles.
A röpképes madarak üreges csontjaival ellentétben egyedülállóan tömör csontozattal rendelkezik, amire különleges életmódja miatt van szüksége, ugyanis zömében vízi gerinctelenek – bolharákok, kérész- és szitakötőlárvák, csigák, egyéb rovarok – a fő táplálékai, amiket nemcsak a víz felszínén, hanem a víz alatt úszva, illetve a vízfolyás medrének fenekén sétálva szerez meg, amihez szüksége van súlyra, hogy a víz folyása ne sodorja el.
Fészkelőterületét nyaranta a hegyvidéki patakok jelentős vízszintcsökkenése vagy kiszáradása, telente pedig befagyása esetén hagyja el.
Ennél többet sosem utazik, ami szoros összefüggésben áll anatómiájával, hiszen tömör, nehéz csontozata nem is tenné lehetővé a hosszú távú vándorutak sikeres teljesítését.
A vízirigó április és július között általában egyszer, ritkábban kétszer költ. Gömb alakú, fűszálakból, vékony gyökerekből, levelekből és mohából készített fészkét – amelybe egy csőszerű járaton át jut be – általában gyökerek közé, sziklarepedésekben, hidak alatt vagy vízesése mögött helyezi el.
Gyakori, hogy éveken át ugyanazt a fészket használja. A 3–6 tojáson csak a tojó kotlik, a 12–18 nap után kikelő fiókák táplálásában ugyanakkor már a hím is részt vesz. Az apróságok 20–24 napos korukban válnak röpképessé. Akár tíz évig is élhetnek, de hazánkban eddig egy hatéves példány tartja az életkori rekordot.
Ahhoz, hogy ez a ritka madárfaj továbbra is a hazai madárfauna része legyen, a hegyi patakjaink vízminőségének védelme, vízmennyiségének megőrzése, valamint a fészkelés zavartalanságának biztosítása elengedhetetlen. Költőládák kihelyezésével és a tiszta vizű hegyi patakokon kiülésre alkalmas kövekkel ellátott zúgók kialakításával elősegíthető e pompás faj megtelepedése.
E különleges életmódú énekesmadár a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel, besorolása „legkevésbé aggasztó helyzetű”.
