Újra megtelt a Mezőgazdasági Múzeum Konferenciaterme borászokkal, borkedvelőkkel, borbarátokkal. Idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a borturizmus tematikus napját. A BoÉrt Egyesület – a Magyar Mezőgazdasági Múzeum társszervezésében – újra fontos témákat hozott a Vajdahunyadvár falai közé, így kerültek terítékre az ágazatot érintő támogatások, a borszektor jövőképe, egy kis múltbatekintés a filoxéráról csakúgy, mint az alkoholmentesítés témaköre.
„A magyar bor páratlan nemzeti kincs, amely gazdasági, kulturális és közösségi értéket is képvisel. A mögötte álló szőlő- és borágazat stratégiai jelentőségű, ezért a kormány fennmaradását és versenyképességének erősítését forrásokkal és célzott intézkedésekkel is támogatja” – hangsúlyozta Hubai Imre. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy az ágazat megújításának egyik alapköve a hegyközségi rendszer átalakítása volt, amelynek köszönhetően megerősödött a szakmai érdekképviselet és egyszerűbbé vált az ügyintézés.

Frittmann János, a HNT elnöke előadása elején leszögezte, a bor nem csak egy ital, hanem életérzés is. Sokat kell tenni azért, hogy a szőlő-bor ágazatnak ne csak múltja, jelene, hanem jövője is legyen. A magyar borágazat jövőképét és a ma kihívásait elemezve a szakember elmondta, nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk a fiatal fogyasztók igényeit.
„Nem most van a nagyberuházások ideje, de a versenyképességünket meg kell őriznünk”- hangsúlyozta a HNT elnöke, aki kitért az ágazatot sújtó szőlő aranyszínű sárgaságára is. A szervezetnek új és szokatlan feladatokkal kell megküzdenie, egy el nem végzett, vagy rosszul teljesített munka sokak egzisztenciáját veszélyeztetheti.
A BorÉRT Útmutatóról, a borágazat információs iránytűjéről tartott tájékoztatót Sztanev Bertalan és Nagy Gyula István, a BorÉrt Egyesület alapítói. Az online formátumú, a szőlő-bor szabályozás teljes tartalmát összefoglaló anyag gyors és rugalmas felhasználást tesz lehetővé a szakmai szereplők számára. Mint a szerkesztők elmondták, a felület naprakészen követik a változásokat, s tartalma folyamatosan bővül. Négy részre tagolódik: borjogi, címkézési, eredetvédelmi és borturisztikai útmutatót tartalmaz.
„A Kunság nem a múlt, a Kunság trend”- fogalmazta meg véleményét előadásában Frittmann Péter. A Frittmann Borászat szakembere a Kunsági borvidék kommunikációjának megújulásáról újszerű látásmódot nyújtva kiemelte, ma már nem komolyabb, hanem „okosabb” bor kell.
Az itt termett borok azok, melyek mellett nem monológokat kell folytatni, csak jólesik a fogyasztása. Régen a borban az erőt ünnepeltük, ma az élhetőséget. A friss, gyümölcsös, illatos borok hazája a Kunság.




