Frittmann Péter előadásában mítoszrombolásra vállalkozott. Korábban úgy tartották, a kunsági bor egyszerű, pedig könnyen szerethető. Régen a bor inkább státusz volt, ma inkább kapcsolat. A Kunság nem az a bor, amit azért posztolsz, hogy okosnak tűnj, hanem azért, mert jó a hangulat. Éppen ezért a Kunság kampány nem csak egy termékre koncentrál, nem díszlet, nem póz, hanem friss, könnyen érthető és szerethető. Mint kiemelte, a könnyű bor nem egyszerű bor, hanem modern bor.
A Borturizmus kerekasztal beszélgetésen a közösségi borok helyzete Magyarországon került terítékre, amin a #Neszmély, a MyMátra, a PH-Érték, a Hegyke, a BalatonBor, és a NivEGY képviselői vettek részt. Mint elhangzott, a PH-Érték, azaz a Pannonhalmi borvidék számára ez a folyékony névjegykártya, ami ma 8 termelőt és már 8 évjáratot, évente mintegy 15 ezer palackot takar. Szerteágazó marketingmunkát végeznek – amibe bevontak egy marketinges céget is –, s figyelemfelkeltő munkájuk eredményeként ma már PH-Érték borbár is működik Győrben. A PH-Értéket tartják a borok belépő szintjének, ami kaput nyitott, de a Rajnai rizling révén jön a következő, magasabb szint.
Mint elhangzott, nyitottak újabb borászatok belépésére, de csak a borvidéken termelt szőlőből készülhet a bor. A zalai életérzést közvetíti a Hegyke, aminek közösségépítő szerepet is szánnak, hogy ne csak a borvidéken keressék. Évente mintegy 6000 palack készül belőle, aminek alapját a Kárpát-medencében honos, vagy otthonra talált fajták, és a magyar – különösen a Keszthelyhez köthető – szőlőnemesítés gyöngyszemei adják. A márkát a Zalai borvidék összefogása hívta életre. Kifejezi a zalai termőtáj és a fajták sokszínűségének harmonikus egységét.

A Mátra, az ország szőlőterületeinek 10 százalékát adó, legnagyobb hegyi borvidékünk. Az itt készült borokat sokan szeretik, csak nem tudják, hogy innen származik. Fehér, illatos házasítás, amiből idén 10 ezer palack készült.
Olyan terméket szerettek volna megalkotni, ami könnyen értelmezhető, ne kelljen minden palack mellé egy sommeliert csomagolni. Évente változó, 17-23 pince készíti, s így tavaly 105 ezer palack jutott el a fogyasztókhoz. Szeretnék elérni, hogy rövid időn belül eredetvédelmi besorolást kapjon a Balatonbor. A legkisebb, a NivEGY, 8 borász összefogásának eredménye, mintegy munkájuk esszenciája. Igyekeztek megfogalmazni a fogyasztói körét: 25-65 év közötti, önálló keresettel rendelkező, bor iránt érdeklődő hedonistáknak szánják. Nem közösségi, hanem közös bor, aminek célja, hogy borász és fogyasztója egymásra találjon, az egészet áthatja az interdiszciplináris szemlélet.
Hozzájuk csatlakozott a Borstory alapítója, Sztanev Barnabás, aki elmondta, olyan együttműködést álmodtak meg a közösségi borok képviselőivel, amely megmutatja a borvidékek egyedi arcát, s közelebb hozza a fogyasztót.



