Szerző: Bidnay Petra
Milyen szempontokat kell figyelembe venni az öntözőrendszerek megválasztásakor?
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása a 2020-as évek közepére egyértelműen a vízpótlás kérdése lett. Amikor egy gazdaság öntözésfejlesztésbe kezd, az első és legfontosabb technológiai válaszutat a centrál és a lineár öntözőrendszerek közötti választás jelenti. Mindkét megoldás mellett szólnak érvek, de a hazai táblaméretek, a domborzati viszonyok és a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége gyakran ellentmondásos helyzetet teremt.
A technológiai alapok
A centrál, vagy más néven pivot rendszer lényege az egyszerűség és az automatizálhatóság. Egy fix pont körül forog, ami lehetővé teszi, hogy a vízvétel egyetlen, stabilan kiépített csővezetéken keresztül történjen folyamatosan. Ezzel szemben a lineár rendszer egy téglalap alakú pályán halad végig, a vizet pedig vagy egy nyitott csatornából emeli ki merülőszivattyúval, vagy egy hidránssorhoz csatlakozó, rugalmas tömlőn keresztül kapja.
Míg a centrál rendszer egy négyzet alakú tábla sarkaiban jelentős területeket hagy öntözetlenül addig a lineár szinte a teljes területet képes lefedni. A lefedettség értéke a centrál öntözőknél saroköntöző karral növelhető, ami, ha szükséges becsukódik, illetve programozottan nyílik az adott pozíciókon, ezzel gyakorlatilag vetekszik a teljes lefedettséggel.
A táblák formája mellett a domborzat is beleszól a különböző öntözőrendszerek alkalmazhatóságába. A domborzati viszonyok és a lejtőszög alapjaiban határozzák meg, hogy melyik öntözőberendezés üzemeltethető biztonságosan, anélkül, hogy a gép felborulna vagy szerkezeti károsodást szenvedne. A centrál és lineár rendszerek technológiai párbajában ezen a téren a körforgó berendezések jelentős előnnyel indulnak.
A centrál öntözőrendszerek rendkívül toleránsak a terepviszonyokkal szemben. A legtöbb modern típus akár 15 százalékos lejtőn is stabilan mozog bizonyos beállításokkal. Ennek oka a gép szerkezetében rejlik: a központi torony fix pontot jelent, a tagok pedig gömbcsuklós csatlakozásokkal kapcsolódnak egymáshoz, ami nagyfokú rugalmasságot biztosít a függőleges irányú kitérésekhez. Ezzel szemben a lineár rendszerek sokkal érzékenyebbek a szintkülönbségekre. Mivel ezeknél a gépeknél nincs fix rögzítési pont, és a teljes hossznak egyszerre, egyenes vonalban kell haladnia, a megengedett maximális lejtőszög általában 5-6 százalék felett már kritikus.
A lejtős területeken végzett öntözésnél azonban nemcsak a gép stabilitása, hanem a vízgazdálkodás is kulcskérdés. Meredekebb szakaszokon a vízkifolyás mértékét úgy kell szabályozni, hogy elkerüljük a felszíni elfolyást és az eróziót. Míg a centrál rendszer fizikailag képes felkapaszkodni a dombokra, a dombtetőn és a völgyben lévő szórófejek közötti nyomáskülönbséget nyomásszabályozókkal kell kompenzálni a precíz vízkijuttatás érdekében.
