És igen, mivel a magyar vadászati hagyományok a germán vadászati alapelvekből erednek, ezért idehaza trófeacentrikus, nem pedig húsorientált vadászatról beszélünk. Ez lehet jó vagy rossz, de valószínűleg megváltoztathatatlan tradíció. Itthon a vadászok a trófeás vad – szarvasbika, őzbak, muflonkos – agancsának tömege, szarvának nagysága alapján fizetik meg a vadászat anyagi (nem eszmei!) értékét, és amennyiben a vadász szeretné, az elejtett vad húsát is megvásárolhatja a vadhúsfelvásárló által megszabott árjegyzék szerint. (Itt fontos megjegyezni: nem csak trófeás vadra vadásznak, egy őzsuta, szarvastehén elejtése akár néhány tízezer forintban is megállhat, miközben a vadászat élménye semmivel sem rosszabb.) Ezek a bevételek jelentősen hozzájárulnak a vadásztársaságok működéséhez. Egyebek mellett a vadászatra jogosultak ezekből az összegekből finanszírozzák a vad téli takarmányát, nyári itatását, etetők, itatók alapanyagát, a vad által okozott kárnak a mezőgazdálkodó felé történő megfizetését, a hivatásos vadász fizetését, felszerelését stb. Jó, ha tudjuk: a vadgazdálkodás egy önfenntartó ágazat, a magyar és külföldi vadászok által biztosított összegeken kívül semmilyen finanszírozás nem áll rendelkezésre. Afrikában például (ahol persze alapvetően más rendszerben, konstrukcióban működik a vadgazdálkodás-vadászat, mint Magyarországon), azokban az országokban, ahol betiltották a vadászatot a különféle állatfajok drasztikus állománycsökkenése miatt, a pénztelenségből fakadó, éhezésből eredő orvvadászat eredményeként a nem vadászott, védett fajoknak az állománya még jobban lecsökkent. Emellett a külföldi vadászok érdeklődésére korábban számot tartó, konfliktusos fajokat – ragadozókat vagy éppen elefántokat – irtani kezdhetik a helyiek, mert fizető külföldi vadászok nélkül már nem fűződik érdekük az általuk okozott problémák eltűréséhez. Ellenben azokban az országokban, ahol tehetős külföldiekkel lövetnek különféle vadfajokat, a befizetett összegnek és a legálisan elejtett vadból nyert húsnak köszönhetően a közösségnek kimondott érdeke ezen fajok védelme. A megfontolt, jól megtervezett és szabályozott vadászat hatására tehát nemhogy csökken, hanem stabilizálódik, sok esetben jelentősen nő a vadfajok állománya. Ezen folyamat és állapot alapja összességében úgy is interpretálható, hogy „pénzes gyilkosok lőnek halomra állatokat”, de ezeknek a „gyilkosoknak” a pénzéből van lehetősége a vadászatra jogosultnak akár idehaza, akár külföldön segíteni a természetes vadállomány egészét. Így pedig kijelenthető, hogy a vadászat, ellentétben a tévhitekkel, stabil, egészséges, a jelenlegi élőhely adottságainak megfelelő vadállományméretet igyekszik kialakítani, óv, gondoz, és nem utolsósorban szabályoz, ha már mindez az emberi társadalom fejlődése miatt máshogyan nem, csak vadászattal lehetséges.
(Szeretném megjegyezni, hogy írásomban nem taglaltam mélyrehatóan és alapos szakmaisággal a vadászat „okait”, sokkal inkább egy általános, felszíni képet szerettem volna mutatni a nem vadászók számára, hogy a vadászat mennyire sokrétű tevékenység, amelynek a vad elejtése csak egy apró, ám annál fontosabb mozzanata a vadgazdálkodás egészét figyelembe véve.)
