Várják az engedélyt a biogázüzemre

Nagy dobásra készülnek azzal, hogy megépítik a saját biogázgyártó telepüket, ha már egyszer tartanak szarvasmarhát – 600 tejtermelő tehenet és a szaporulatát –, valamint évente 65 ezer hízót értékesítenek. A múlt év végéig heti öt-hat kamiont rakodtak meg sertéssel és indítottak útnak az Alföldi Sertés Szövetkezeten keresztül a közeli romániai vágóhidakra. Január óta ez leállt. Mindenesetre öt évvel ezelőtt informálódtak, pályáztak és nyertek is, hogy biogáztelepet építhessenek. Az öt év közben elszaladt, de ők mind a mai napig nem kezdhettek hozzá az üzem megépítéséhez, pedig a támogatási okiratot már régen megkapták.

Ám a dolog még mindig várat magára. Ennek oka, hogy az ügyben megkerülhetetlen MVM-nél az utolsó pecsétet sehogy sem akarják rányomni az engedélyezési dokumentumra. Mindig kitalálnak valami okosságot, amivel húzzák az időt és nem írják alá. Nyilvánvaló, hogy ez a mezőgazdasági üzemnek oly előnyös beruházás sérti az MVM gazdasági érdekeit.

Amikor tájékozódtak Dorcsinecz Jánosék, megnézték a legjobban működő hazai példákat, s amellett döntöttek, hogy közvetlenül a sertéstelep szomszédságában építik fel a fermentort. A nem túl távoli szarvasmarha-telepen képződő istállótrágyát csövön vezetik oda a föld alatt, az áramot pedig a sertéstelepről felszínen viszik vissza a szarvasmarha-telephez. Ezt az ötletes és jó megoldást Hajdúböszörményben a Béke Agrár Kft.-nél látták, ahol tökéletesen működik. A keletkező barna lével az a szándékuk, hogy öntözni fognak, mert Kisdombegyház az öntözéses gazdálkodásban is élen jár. Ehhez részben az Aradról érkező, nyáron csak csordogáló szennyvizet és az önmaguknak fúrt 42 kút vizét már eddig is hasznosították. Most úgy várják a barna lé megjelenését, mint egy falat kenyeret. Jellemző, hogy Dorcsinecz János egy ideje már igyekszik visszahúzódni a gazdálkodás operatív vezetésétől, azt átadta Balázs fiának, de az öntözést még felügyeli.

Meglehetősen idegesítő az az örök kifogáskeresés, amit az MVM-nél tapasztalnak. A nagy cég a saját érdekeit szem előtt tartva tesz nekik keresztbe, ami ugyan érthető, de el nem fogadható. A legnagyobb birkatürelemmel megáldott ügyvezetőnél ilyenkor elég gyakran elszakad a cérna, de most azt ígérte, a hátralévő egy-kéthónapos procedúrát akár guggolva is kibírják, s aztán elkészítik a saját biogáz-telepüket. Egyértelműen azt a megoldást favorizálják, hogy a biogázt istállótrágyából állítják elő, s nem egyéb trükkökkel. Szerintük ugyanis a szántóföldi növényi alapanyagokat felhasználó módszer előnytelen és ráfizetéses is. Az energia-önellátáshoz nemrégiben megépítettek egy automatikus bálatüzelőt, ezt Dániából importálták, kiválóan bevált. Ha pedig majd a biogázüzem is elkészül, akkor csak afféle kurta kocsma módra, a bálatüzelőt akkor fogják működtetni, ha szükség lesz a kisegítő energia-ellátásra.

Őszi vetésű zöldborsó takarmánynak

Mihez kezdhetnek a mostani helyzetben a növénytermesztés eredményesebbé tétele érdekében? Részben találtak biztató megoldásokat, részben e téren is a nehézségek diktálják a tempót. A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft. valaha 1700 hektáron termesztett hibridkukorica-vetőmagot. A Pioneer céggel működtek együtt, ám amióta a szállító és az oroszok a háború miatt ezt az üzletet egyaránt embargóval sújtják, csupán 500 hektáron van, vagy inkább csak volna igény rá. Ez elég bizonytalan. Nagyon nem érdemes elámulni ezen a dolgon, hisz mi is egyre kevesebb szemes kukoricát termelünk, ahhoz pedig a vetőmagból is kevesebb kell.

Amikor néhány éve Jászdózsán bemutatták az őszi vetésű zöldborsót, Kisdombegyházon az elsők között kezdték el termeszteni.

Árunövényként az őszi vetésű zöldborsó nem gazdaságos, nem állja meg a helyét. A sertéstakarmányozásban viszont megfelel, bár egyelőre nem a legtökéletesebb, mert a borsó inhibitor értéke jelenleg 7-et mutat, és ezt le kellene csökkenteniük 5 alá. A préseléssel előállított hőkezeléssel ez megoldható, s nekik ebben már jó előgyakorlatuk volt a szójával.

A szója egyre inkább úgy tűnik, hogy leáldozóban van Kisdombegyházon. Dorcsinecz János állandó kísérletezőként legalább húsz éve törekszik a sikeres szójatermesztésre, az eredmények ez idáig váratnak magukra. Állandóan ígérgetnek jobbnál jobb fajtákat, miközben a gyakorlatban évről évre csalódás érte őket. Ennek az az oka, hogy a szója nem víz-, hanem páraigényes növény, és a kettő között óriási a különbség. Hiába öntözték ugyanis 200 mm víznormával, a hozam sosem érte el az általuk elvárt 4,5 tonnát hektáronként. A kukorica-ekvivalenciához az elvárt 2,5-es szorzóval számolva legalább 4,5 tonnát kell elérni, mert akkor a hektáronkénti 4,5 tonna gazdaságilag 11,25 tonna szemes kukoricával mutat egy szintet.

A kísérletezései során azt megfigyelte, hogy a szója vetésterületének egyes részein születtek elfogadható hozamok: például azokon a helyeken, ahol valamikor vízfolyás volt vagy annak a medre található, és ennek következtében gyakoriak a ködök. Az ilyen helyeken öntözetlenül is látványosan jó eredményeket kaptak, míg ugyanabban a táblában máshol hiába öntöztek rogyásig, a szója örökké csak ígéret maradt.