Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára az EU-tagállamok agrárminisztereinek tanácskozására érkezve hangsúlyozta: a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről tavaly nyáron előterjesztett bizottsági javaslatokat a tagállamok nagy része, így Magyarország sem tartja elfogadhatónak.
Mint mondta, a tervezet szerint csökkennének az agrártámogatásokra fordítható források, és az agrárpénzek egy alapba kerülnének a kohéziós forrásokkal, így az egyes ágazatoknak egymással kellene versenyezniük a támogatásokért.

Ez – véleménye szerint – a közös agrárpolitika függetlenségének megszűnéséhez vezetne, és elveszne az a sajátos, a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra jellemző egyediség, amelyet eddig az önálló agrárpolitika biztosított. Hozzátette: Magyarország az elmúlt hét hónapban következetesen ellenezte az Európai Bizottság javaslatát, és továbbra is ezt az álláspontot képviseli.
Példaként említette az Ukrajnával, valamint dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodásokat, amelyek – mint mondta – olcsóbb, eltérő élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi feltételek mellett előállított termékek megjelenését eredményezik az európai piacon.
Az államtitkár hangsúlyozta: az élelmezésbiztonság kiemelt prioritás az EU-ban, és az európai lakosság élelmiszereit elsősorban az Európában működő mezőgazdasági szereplőknek kell megtermelniük.
Viski József közölte továbbá, hogy Magyarország Romániával, Szlovákiával és Máltával közösen kérte, hogy a sertéspiaci krízis kezeléséhez az Európai Bizottság nyújtson segítséget. A sertéspiacon az elmúlt egy évben több mint 20 százalékkal csökkent a felvásárlási ár, és a tenyésztők jelenleg sok esetben önköltségi ár alatt kénytelenek szerződni, ezért a korábbi támogatásokon felüli pénzügyi segítségre van szükség – hangsúlyozta.

Elmondta: Magyarország azt kezdeményezi, hogy a közös agrárpolitika válságalapját nyissák meg a sertéstenyésztők támogatására. Emellett korábban azt is javasolta a bizottságnak, hogy emeljék meg az ország „de minimis” keretét, amely lehetővé tenné nemzeti hatáskörben további támogatások biztosítását, ám erre egyelőre nem érkezett válasz.
Az államtitkár emlékeztetett: a kormány az elmúlt hónapokban hitelmoratóriumot vezetett be a termelők fennálló hiteleire, valamint rendkívüli támogatást biztosítana, amelyet azonban az uniós szabályok miatt nem minden érintett tud igénybe venni.
A cél az, hogy uniós válságtámogatási eszközökkel is be lehessen avatkozni, és érdemi segítséget lehessen nyújtani az érintett termelőknek.



