Kulcsszerepben a vízmegtartás
Mivel víz nélkül nincs termés és termésbiztonság, a vízgazdálkodás a klímaalkalmazkodás központi kérdése. Hosszú távon biztosítani kell a vízkészletek mennyiségi és minőségi védelmét, monitorozni kell a talajvízszintet, a vízügynek pedig fel kell készülnie különböző klímaforgatókönyvekre – sorolta.
Nagyon lényeges, hogy a vizet meg kell tartani a tájban. Meg kell találni az öntözés szerepét is, de olyan forgatókönyv nem elképzelhető, hogy mindenkinek segítene az öntözés.

A vízmegtartáshoz szükség van arra is, hogy kompenzálják a gazdákat, sőt, ösztönözzék őket a víz tárolására. Azt erdőknek is fontos szerepe van, segítiuk a mezőgazdaságot azzal, hogy általában javítják a táj vízellátását, csökkentik a szélsőségeket és védik a talajt.
Korábban volt egy központi környezetvédelmi alap, ami hasonlóan működött. Az elképzelés szerint az új alap forrásai lehetnének kvótakereskedelemből adódó források, bizonyos adók, különböző bírságok.
A környezetvédelmi szabályok fokozatos szigorítására számít a közeljövőben Kiss Péter, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Jármű tanszékének vezetője. Mint előadásában elmondta, a mezőgépészetben a gázolaj még folyamatosan velünk lesz, de a kisebb 100 lóerő körüli teljesítményű traktoroknál elterjed a villamos hajtás, a hidrogén hajtás megjelenése viszont csak az „óvatos” jelzővel lesz jellemezhető. Ugyanígy csak korlátos lesz a jövőben is a biokomponensek használata, tekintettel arra, hogy arányuk növekedése az élelmiszer-termelésre rendelkezésre álló terület rovására történhetne.


