A nőstények agancsának szerepe: újragondolva

Miller szerint a mostani kutatás rávilágít arra, hogy nem annyira a védekezést segíti a tehenek agancsa, hanem egyfajta ásványianyag raktárként szolgál. A tundrai körülmények között a lehullajtott agancsot évtizedekig megmaradnak. A vándorlás során az anyák a szülést követő pár napon belül megszabadulnak fejdíszüktől, mely így szinte azonnal rendelkezésre áll, mint tápanyagforrás. Ezzel pont a legkritikusabb időszakban, az újszülött borjak szoptatásakor biztosít ásványi anyagokat.

Egy másik ok, ami miatt megdől az agancsok védekezésre használt szerepe az a rénszarvas pásztorok megfigyelései. Szerintük ugyanis ezek az állatok elsősorban a patáikkal védekeznek. Ha megriasztják őket, rúgnak és taposnak. A nőstények agancsa egyébként is kisebb, így kevésbé alkalmas védekezésre. Sőt, pont a szülés környékén hullajtják el, így nem tudják a borjak védelmére használni.

Az agancsok, melyek a karibuk mellett a tundrát is „etetik”

Bár ezek a csontból készült fejdíszek nehezen bomlanak el, évszázadok alatt mégis a talajba jut a tápanyagtartalmuk, amivel segítik az itt élő gyér növényzet, köztük fűfélék és zuzmók fejlődését, melyet a rénszarvasok is fogyasztanak.

Miller arra is rámutatott, hogy több emlősnél leírták, hogy csontokat, agyagot vagy sót rágnak/nyalnak, vagy ásványi anyagban gazdag vizekből isznak. Ezzel pótolják a számukra fontos tápanyagokat.

„Ez elég gyakori jelenség. Soha nem felejtem el, amikor láttam, hogy Ausztráliában egy kenguru egy elpusztult madarat fogyasztott el” – mondta. „A növényevők mindenféle érdekes módon keresik a tápanyagokat.”