A statisztikai vizsgálatok szerint a melegedés gyorsulása 98 százalékos bizonyossággal kimutatható, míg 2023 és 2024 előtt ezt még nem állíthattuk. Az utóbbi bő tíz évben a globális átlaghőmérséklet megfigyeléstől függően már 0,34-0,42 °C-kal emelkedik évtizedenként. Ez jóval meghaladja az 1970-től egészen 2014-ig detektált 0,2 °C/évtized körüli értékeket. A független globális adatsorok szerint a világ az ipari forradalom előtti időszakhoz képest 1,5 °C-os melegedési szintet már akár 2026-ban és legfeljebb 2029-ben biztosan eléri.

Európában a 3 °C feletti melegedés már elkerülhetetlen

A modellbecslések szerint 2050-re az átlagos európai melegedés a jelenlegi, legpesszimistább pályát követve +3,3 °C körüli lehet. Ennek nagy részét gyakorlatilag már beletettük a rendszerbe az eddigi, múltbeli kibocsátásokkal. Ugyanezen pályát tovább követve a modellek 2100-ra extrém, +6,9 °C körüli átlagos melegedést vetítenek előre. Az üvegházhatású gázok tartózkodási ideje és az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt a 2050-ig szükséges alkalmazkodás független attól, hogy mennyire gyorsan sikerül a közeljövőben csökkenteni a globális kibocsátásokat: Európában a 3 °C feletti melegedés hatásaira kell felkészülnünk.

A korábban megjelent Európai Klímakockázati Értékelés szerint 36 jelentős rizikófaktort azonosíthatunk öt nagy területen a kontinensen: ökoszisztéma, élelmiszer, egészség, infrastruktúra és gazdaság. A problémát nemcsak ezek száma, hanem szoros összekapcsoltságuk is okozza. Az energia-, vízgazdálkodási- és közlekedési rendszerek erősen integráltak Európában, elég csak annyit megemlítenünk, hogy a folyók több mint 60 százaléka határokon átnyúlik.

Egyenlőtlen eloszlású és egymást súlyosbító kockázatok

Az összetett problémákra egy konkrétabb példát ad a következő folyamatláncolat:

Egy adott térségben bekövetkező aszály csökkenti az ott található víz- vagy atomerőművek termelését, ugyanakkor a hőhullám növeli a hűtésre fordítandó áramigényt. Ezek együttes fennállásakor az energiarendszer túlterhelődik, s emiatt zavarok jelennek meg az ellátásban.

Egy másik komplex példa: A hőség és az aszály együttes előfordulása csökkenti a mezőgazdasági termelést, ezáltal sérülékennyé teszi az élelmiszerellátás biztonságát is, mindez inflációt generál a gazdaságban, egyben a biztosítási kifizetések növekednek. Így a klímakár végső soron gazdasági értelemben is súlyos károkat okoz.

Ráadásul Európában a kockázatok és terhek egyáltalán nem egyenletesen oszlanak el:

1. Dél-Európa vagy hazánk térsége különösen kitett a hőségnek és az aszálynak, ami a mezőgazdaságot, a turizmust és a szabadtéri munkát egyaránt érinti.
2. Az alacsonyan fekvő vidékek vagy az elavult csatornarendszerrel rendelkező városok az árvizek miatt sérülékenyek, és a nagyvárosokban a hősziget-hatás tovább súlyosbítja a hőstresszt.
3. A kockázatok társadalmi szinten is rétegzettek: az idősek, a gyermekek, az alacsony jövedelmű háztartások és a szabadtéri munkavállalók nagyobb kockázatnak vannak kitéve, miközben kisebb a jövedelemfüggő alkalmazkodóképességük is.
4. Egyes tagállamok már most magas államadósságszinttel működnek. Az éghajlatváltozás okozta növekvő klímakárok szűkítik a mozgásteret, ezáltal csökkentve az alkalmazkodásra fordítható anyagi forrásokat, amivel még tovább nő a szélsőséges időjárási események által kiváltott kockázat.

Európában 2050-ig nagyjából már tudjuk, milyen felmelegedéshez kell alkalmazkodnunk, ezért most a legfontosabb feladat a hatásvizsgálatok elvégzése és az erre való felkészülés. Ugyanakkor rajtunk múlik, hogy a század végére egy nagyjából 4 vagy egy 7 °C közeli felmelegedéshez kell alkalmazkodnunk – olvasható a Másfélfok oldalán.