Keze nyomán Európa híres kastélyainak, templomainak pusztulásra ítélt faépítményei születtek újjá, nyerték vissza eredeti szépségüket.

Van-e annál nagyobb ívű életpálya, minthogy egy szegénységben született, kórházban hagyott árva gyerek felnőve királyi hercegek bölcsőjét készíti el? A fiatal, aki saját hajlék híján néha erdőben, kukoricásban húzta meg magát, később fényűző kastélybelsőket ment meg az enyészettől. A sikeres mesterember, akit cigányként elzavartak a kávézóból, gesztusképp megfaragja a magyarok címerét a Karmelita kolostor kapujára. Rostás Árpád életén, munkáin bőven van mit tűnődni.

Marcaliban találkozunk, egyik műhelyében. A zsúfolásig tornyozott, javításra váró bútorok – bécsi barokk garnitúra, intarziás topolyagyökér tabernákulum, Mária Terézia korabeli írószekreter, halomnyi empire, biedermeier, copf, art déco szék – osztoznak a helyen az időérlelte faanyagokkal, hagyatékokból mentett patinás szerszámokkal. Mutatja kedvenc gyaluját, amit magával visz, bárhová megy a világban.

Házigazdánk kedvesen terelget a labirintusban, és töretlen lendülettel próbál mindent egyszuszra bemutatni. Mégis arra kérem, elsőnek a saját történetét mesélje el. A kisfiúét, akit 1962-ben a kaposvári szülészetről nem haza, hanem intézetbe vittek. „Egyre vártam anyukámat, aki sose jött el. Karácsonykor egy néni jött, én meg négyévesen karomat nyújtva szaladtam hozzá, hogy merre volt édesanyám. De nem ő volt, hanem egy nevelőtanár, aki megsajnált, elvitt magával templomba. Belépve gyönyörű orgonaszó hallatszott, megláttam a keresztet, kérdeztem miért van rajta a bácsi. Ő az Isten. Fölmentem a karzatra, le se tudtam venni a szemem a feszületről, és arra gondoltam, én is ilyet szeretnék faragni.”

Végül épületasztalos szakmunkás vizsgát tett, jól tanult, versenyt is nyert. A saját ballagásáról mégis elfutott, úgy szégyellte, hogy nincs senkije, egyedül ő nem kap virágot. De nem haragszik a szüleire. „Én hiszek Istenben, és a Szűzanyában, nekik köszönhetem, hogy megtartottak. Akkor rossz volt, de most kamatozik a sok nehézség. Nyáron kidobtak a koleszból, aludtam, ahol épp tudtam, de elindultam mestereket keresni, hogy tanuljak tőlük.” Ment egyiktől a másikig, átvette a szakmai fogásokat, és volt, hogy szó szerint elleste a fortélyokat. „Goldschmidt Andor híres műbútorasztalosnak nagy hetykén mondtam, hogy amit ő egy óra alatt készít, én fél óra alatt megcsinálom. Hátba vágott a seprűnyéllel, mit képzelek. Bezárkózott, úgy keverte a pácot a gyönyörű felületkezeléséhez. Érdekelt, vajon mi a titka. Fúrtam egy lyukat az ajtóba, meglestem, mit hogyan csinál, és lemásoltam. Csodálkozott, honnan tudom mindezt. Elárultam a trükköt. Megkedvelt, kaptam tőle furnérlemezeket, gyalut, szerszámokat. Dr. Morgós András tudós restaurátort is fölkerestem, mondtam, szeretnék tanulni, de elvállal-e egy cigányembert. Elvállalt.”