Szerző: Csikós István
A köztudatból jelentősen kikopott, de azért még egy korosztály számára ismert, kedvelt fajtát fogok most felidézni. A XX. század magyar sertéstenyésztésében nagy előrelépést jelentett a nyugati fajták behozatala. A Horthy-rendszerben számos angol fajta került Magyarországra (pl.: Middle white, Yorkshire, Berkhire stb.), köztük a ,,Cornwall” Large Black, azaz a nagy fekete is.
Ezek a fajták jobb húskihozatallal, nagyobb növekedési eréllyel, jobb takarmányhasznosítással rendelkeztek, ugyanakkor bírták a mangalicához hasonló tartásmódot és a gyengébb minőségű takarmányokat. Az F1-es nemzedékben várt jobb értékmérők reményében mangalicaállományokba keresztezték be ezeket az újnak számító fajtákat, remélve, hogy az utódok hamarabb tudják biztosítani a kornak megfelelő igényeket. Ez részben hozzájárult a mangalica háttérbe szorításához is.
A kollektivizálást követően több újonnan megalakult sertéstelepen törzsállományokat hoztak létre a nyugati fajtákból. Az állattenyésztés korszerűsítése érdekében kiváló anyavonalakat alapoztak meg. A cornwall anyavonalat nagyon szerették szaporaságuk, kiváló malacnevelő képességük, nyugodtságuk miatt. Egy hátrányuk viszont volt, ami miatt egyre inkább kiszorultak a nagyobb gazdaságokból, ez pedig a pigmentáltságuk, illetve az egyre korszerűbb fajták megjelenése.
Nagy előrelépést jelentett a gazdáknak a sertés nagyobb termete, gyorsabb növekedése. A család számára épp elég húst és fehérárut biztosított egy-egy ilyen sertés feldolgozása. Nagy termetével, fényesen csillogó bőrével, ritka szőrével, hatalmas előrehajló füleivel tekintélyt parancsolt magának, mellette a gazdasági udvarok, ólak dísze is volt.
Lássuk, mit is kell röviden tudni magáról a fajtáról! Régi angol fajta. Bőre festenyzett, finom, rugalmas, sima, ráncoktól mentes, színe kékesszürke. A körmök feketék. A szőrzet fekete, sima, hosszúszálú, testhez simuló. Az orrhát széles, a profilvonal mérsékelten hajlott. A fülek nagyok, előrelógók, tőben megtörtek, az orrhátra ráhajlók. Háta hosszú, jól izmolt, mérsékelten széles.
Magasan tűzött farka hosszú, finom farokbojttal. Körmei, lábai erősek, szilárdak. Mindkét ivarnál legalább 12 egymástól egyenlően elosztott távolságban lévő csecsbimbónak kell lennie! A fajtaazonosságból kizáró okok nagyon széleskörűek lehetnek: sávozott körmök, más szín jelenléte, nem megfelelő állású fülek stb. Régebben megkülönböztettek bacon típusú angliai és tőkesertés típusú német vonalakat, hazánkba mindkét helyről került, így alakult ki a hazai állomány. Az 1960-as évekig Magyarországon is törzskönyvezték a fajtát, ezt követően jelentősen lefelé ívelt a hazai állomány egyedszáma.
Volt szerencsém találkozni olyanokkal, akik régen is tartották, tenyésztették és jól ismerik a fajtát. Hallottam is jó pár mondát, ezekből hoznék fel párat. Tanítgattak, tanácsokat kaptam, miszerint az a jó cornwall, aminek ha a fejére ráborul a moslék, nem rázza le. Vagy, hogy lemosva olyan színű legyen a bőre, mint az indigó. Illetve elmondták, hogy háború idején nagyon gyenge takarmányokon is remekül helytállt. Természetesen ez az akkori helyzetet tükrözte. Ez a mondás járta: „a jószág szájáról szép, meghálálja a jót”.
Szeretném ajánlani mindenkinek, akinek lehetősége adatik kipróbálni a fajtát. A fajtagazda országban is fogy a populáció, veszélyeztetett, sebezhető. Kapcsolatban állok angol és ír tenyésztőkkel, nem könnyű náluk sem a gasztronómiai igények megváltozása miatt az értékesítés, népszerűsítés, de háztájiban nemigen van ennél jobb fajta.
Szerző: Csikós István
