0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. március 17.

Tejtermék-nevezéktan: védi a piacot a terméktanács

A nagyobb piaci szereplők már tudják, hogy mit lehet tejnek nevezni, de sok furcsa eset is előfordul – mondta a növényi készítmények elnevezésével kapcsolatban Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Ennek alapján a fogyasztó képes eldönteni, hogy tejterméket, vagy arra hasonlító, de alapvetően eltérő jellemzőkkel rendelkező növényi alapú terméket kíván vásárolni és fogyasztani.

Jelenleg ezek a termékek a boltok polcain még mindig könnyen összetéveszthetők, különösen a csomagolás hasonló formája és grafikája, a termékek elnevezése okán, illetve azon okból is, hogy a növényi alapú termékek tulajdonságait gyakran és szándékosan a tejtermékekre történő utalással jelölik meg.

Fotó: Sandi Benedicta , Unsplash

Mindez a kellően nem tájékozott fogyasztók számára félreértésekhez vezethet. A világos megkülönböztethetőség egyaránt érdeke annak a tudatos fogyasztónak, aki egészségügyi vagy egyéb okból kerüli a tejtermékek fogyasztását, és annak is, aki kifejezetten tejből készült terméket szeretne vásárolni, de a hasonló megjelenés miatt véletlenül növényi alapú terméket emel le a polcról. Azért dolgozunk, hogy ez a tudatosság a fogyasztók egyre szélesebb körében alakulhasson ki – jelentette ki Harcz Zoltán.

Feszültségek a piacon

A növényi termékek kérdése időről időre előkerül, de a tej termékpályán érdekelteket most leginkább a tejpiaci helyzet foglalkoztatja. Amely sajnálatos módon még nem rendeződik: a nyerstej exportunk továbbra is nagyon olcsón talál gazdát, a feldolgozói késztermék készletek még mindig magasak, mindemellett a feldolgozói átadói árak és a polci árak is komoly csökkenésnek indultak.

Hiába volt a nyerstej januári átlagára 163 forint/kilogramm, ettől még több termelő kap fuvarköltséggel csökkentett spotpiaci árat (akár 60-80 forintot) nyerstejéért. Ez az árszint közép- és hosszútávon nehezen lesz fentartható a tejtermelésben. Az olcsó sajtimport továbbra is jelen van. Az iráni konfliktus egyrészt költségnövelő tényező a tejvertikumban, másrészt megnehezíti például a sajt értékesítésünket Libanon, Szaúd-Arábia, Jordánia irányába.

A terméktanács továbbra is szeretné a jelenleginél jóval hangsúlyosabbá tenni a magyar tejtermékek felhasználását a közétkeztetésben.

Hatékonynak tartanák a közétkeztetést olcsó importtermékekkel ellátó nagykereskedők folyamatos állami ellenőrzését is. A magyar termékeket népszerűsítő kampányok mellett az intézkedéseknek most elsősorban arra kell irányulniuk, hogy a felhalmozódott tej- és trappistakészletek mielőbb eladásra kerüljenek, és ezzel párhuzamosan enyhüljön a piaci nyomás.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: