Az ötletgazda Christian Günther-Hanssen, a Corvid Cleaning alapítója volt, aki a varjúfélék elképesztő tanulékonyságára építette fel projektjét. A rendszer lényege egyszerű, és pont ettől működik: a madár bedob egy csikket vagy más apró szemetet a gép nyílásába, a szerkezet pedig ezt érzékelve jutalomfalatot ad a madárnak.
Az ötlet szépsége és egyedülállósága abban rejlik, hogy a városi ökológia, az állati intelligencia és a viselkedéstan találkozik, és az utcák megtisztítását eredményezi. A projekt jelenleg még kísérleti fázisban van, de az ötletgazda szerint nem elrugaszkodott gondolat, hogy a későbbiekben az ország több városának körzeteiben is alkalmazzák a varjúfélék intelligenciáját.

Számos kísérlet tárgyát képezték
A varjúfélék egyébként már korábban is számos híres kísérlet tárgyát képezték, és ezekből kiderült, hogy ezek a madarak hihetetlenül ügyesen használják a szerszámokat, ami a magas intelligencia jele.
A tanulmányban leírt kísérletben például a varjú négy tárgyat kombinált, hogy egy olyan rudat hozzon létre, amely elég hosszú ahhoz, hogy hozzáférjen vele az élelemhez. Az ilyen összetett szerszámkészítés csak 5 és 9 éves kor között jellemző a gyerekek körében. Ráadásul ezeket a tárgyakat akár hosszabb ideig is képesek megőrizni.
További tanulmányok szerint, mint például amit korábban a Discover Magazine is közölt, a varjak nemcsak hogy jó problémamegoldó képességgel rendelkeznek, de belső életet is élnek. Vagyis az emberekhez hasonlóan élik meg a tudatosságot, és egyes kutatók kifinomult szociális képességeikre is felfigyeltek.

Korábban is voltak hasonló próbálkozások
Bár a varjak agya viszonylag kicsi az emberekéhez és más főemlősökéhez képest, kis termetük nem korlátozza annyira a potenciális agyi teljesítményüket, mint ahogyan azt gondolnánk. Egy, a Science című folyóiratban megjelent írás megjegyzi, hogy a madarak koponyájának és a bennük lévő agynak a viszonylag apró mérete ellenére az olyan élőlények, mint a hollófélék meglepően magas intelligenciája magának az agynak a felépítésével magyarázható, különösen az idegsejtek sűrűségével, amelyek tömörebbek, mint az olyan élőlényeké, mint az emberé vagy a majmoké.
Egyes feltételezések szerint a varjakat meg lehetne tanítani arra is, hogy egyéb módon segítség az emberiséget, például a remek arcfelismerő képességükre támaszkodva kereső- és mentőakciók során.



