A szakember elmondta, bár az elmúlt hét végén még csak a korai díszcseresznyék borultak virágba, szombatra várhatóan már a többi fajta is kibontja szirmait.
A botanikus kertben a japán díszcseresznye számos fajtáját gondozzák. A Európában sorfaként és parkokban is elterjedt a kagyló alakú koronájáról felismerhető kanzan, amely azonban őshazájában viszonylag ritkának számít.

A felfelé törő lombjáról kapta nevét a tejutat jelentő amanogawa fajta, de látható a füvészkertben japán csüngő díszcseresznye, a néha ősszel is virágzó higan és tajvani – harangvirágú – díszcseresznye is. Ez utóbbi nyílik legkorábban, tél végén, ezért Európában nem is nagyon merték ültetni, de ahogy melegebbé vált a klíma, már nem kell annyira tartani a fagyoktól.
Ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz – közölte az igazgató.
A látogatók a díszcseresznyék mellett gyönyörködhetnek alma- és körtefákban, a botanikus kertben pedig tízezer virághagymát is ültettek, így a séta közben a vendégek láthatnak tavaszi tőzikét, különféle tulipánokat, jácintokat, nárciszokat, a következő hónapokban pedig díszhagymákat is. Virágzik a hazai száraz gyepeken előforduló leánykökörcsin, és teljes pompájában fogadja az érdeklődőket a sziklakert is.
Délután két alkalommal is Gál Tamás, a japánkert kurátora kalauzolja körbe a látogatókat a gyűjteményben. Előadás hallható majd a bonszai hagyományairól és gondozásának titkairól, a japán írásrendszerekről, a szusi történetéről, hagyományos japán zenei előadást és teaszertartást is tartanak majd.
Az egész napos programok során a vendégek kipróbálhatják az origamihajtogatást, de láthatnak mizuhiki – japán zsinórkötés- és kalligráfiabemutatót is.



