0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. május 18.

Komoly technikai felszerelés és szakmai tudás

Ritka, hogy egy családi gazdaság – mondjuk úgy – kiengedi a kezéből az irányítást, és teljes egészében a megrendelő előírásainak megfelelően termel. Ezen ritka gazdaságok egyike a Baromfi-Tim Kft.

Eleinte saját előállítású takarmányt etettek, a rádfapusztai keverő látta el a teljes állományt. Béla a keverőüzem vezetőjeként csatlakozott a családi céghez 1995-ben. Ma azonban a telep takarmányozását már a Gallus Kft. végzi. A takarmányok kiosztása szigorú rend szerint történik, pontos napi adagok és elvárt tömeggyarapodás mellett, amitől nem lehet eltérni, mert a végsúly maximálva van, ezt nem kívánatos túllépni.

A takarmányozási időszaktól függően három- vagy négyfázisú, az anyacég részéről folyamatos, szúrópróbaszerű ellenőrzéssel. A központosított folyamatok miatt nincs lehetőség a takarmányokba utólag belenyúlni, már technikai szempontok miatt sem, de a Gallus Kft. sem ad rá lehetőséget, ami érthető is, hiszen a teljes állatállomány az ő tulajdonuk, így a felelősség is az övék.

Jelenleg a Ross-308 hibridvonallal foglalkoznak

Turnusok lezárása, takarítás és fertőtlenítés

Egy-egy turnus tizennyolc-húsz hétig tart. A kitrágyázás az időszak legvégén történik, ekkor távolítják el az összegyűlt szerves trágyát, nincsen napi almozás.

A minél jobb alomkezeléshez egy nemrég beszerzett szalmaaprító is hozzájárul, ez a szerkezet jelentősen megkönnyíti az ezzel kapcsolatos munkát.

A turnusok végén, az összes épület kitrágyázása után következik a magasnyomású mosás, majd a fertőtlenítés és végül az épületek pihentetése. Ez a tenyészállatok tartásában kulcsfontosságú, hiszen enélkül nagyobb lenne a fertőzési nyomás. A pihentetés általában hat hétig tart, csak ezután lehet ismét állatokat fogadni a telepen.

Technológiai fejlesztések

A takarmányozás és a gyógyszerezési protokoll a Gallus Kft. hatásköre, viszont a technológiai fejlesztés terén szabad kezet kap a Baromfi-Tim csapata. Ennek eredményeként a szalmadarálón kívül megvalósult még egy 50 kW teljesítményű napelemrendszer beüzemelése, amellyel egy-egy hónap nullásra jön ki, valamint a jérceólakat alagút-ventilátorokkal szerelték fel. Ez a berendezés nagyon hatékonyan biztosítja a megfelelő klímát a mostanában gyakran forró nyári hónapokban is.

A tésenyi telep madártávlatból

A telepet négy gondozó, két karbantartó és egy éjszakás dolgozó látja el. Minden gondozónak saját ólja van, amiért teljes körűen felel.

A Baromfi-Tim tipikus családi vállalkozás, biztos háttérrel, komoly technikai felszereléssel és szakmai tudással. Annak ellenére, hogy bérneveléssel foglalkoznak, jelentős a kockázat is, noha a zárt tartás és a szigorú járványvédelmi előírások miatt a madárinfluenza eddig elkerülte őket.

A szakértelemre és a maximális odafigyelésre minden percben szükség van, hiszen a kihelyezett állomány óriási értéket képvisel.

Látszik a családon, hogy minden percét élvezik a munkának, és mondhatni, már a kisujjukban van ez a tevékenység. Ez a telep üde színfolt ezen a környéken, hiszen ezt a fajta munkát elég kevesen vállalják be.
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: