„Jellemzően olyan gépeket forgalmazunk, amelyek kötődnek az állattenyésztőkhöz. Hódmezővásárhelyre eljönnek a partnereink, nézik a jószágokat, ez egy állatos kiállítás, ahol mi kiegészítők vagyunk. A jelenlétünkkel tiszteljük a barátságot, építjük a partnerkapcsolatokat, nem itt fogunk gépeket eladni”- fogalmazott mosolyogva Kecskeméti Sándor, a Valkon Kft. ügyvezetője hozzátéve, hogy azt mutatják meg, amihez értenek, a szállástakarmány betakarítás gépeit, a traktoraikat, a trágyaszórókat, a bálaszállító pótkocsikat.
Az a tapasztalatuk, hogy az időjárás változással együtt technológiai váltás is zajlik a mezőgazdaságban. Ilyen a tömegtakarmány, hiszen nem mindenki akar kukoricából silót készíteni, hanem szenázsolnak rozsot, tritikálét, gabonát. Ott pedig előjön a kaszálás, s kérdés, azt a műveletet milyen szársértővel fogja elvégezni. A lucernához eddig használt gumihengeres szársértőt agresszívebb, verőújjas szálsértőkkel váltják fel. Ez jelent szakmai kihívást, újra kell gondolni, hogyan is állítjuk elő a magas minőségű tömegtakarmányt, ami a kaszával kezdődik.
Évente sok gépet adunk el, van egy olyan bálázónk, amely piacvezető, több mint ezer darab dolgozik belőle a hazai földeken”- hangsúlyozta a szakember, hogy ezek szinte minden településen megtalálhatók. Keresett, könnyű értékesíteni akár a másodlagos piacon is, egyszerű hozzá alkatrészt beszerezni. De így vannak a kaszával, ha a szomszéd látja a munka minőségét, ő is ilyennel szeretne dolgozni. A gazda a Krone eszközökkel magas minőségű technikát vesz, elfogadható áron, más gyártó gépeivel összehasonlítva az árkülönbség legfeljebb 10-15 százalék. Ugyanakkor a másodlagos piacon ezt a különbséget érvényesíteni tudja, mert biztos, hogy többet fog érni.

„A klímaváltozással együtt sok minden megváltozott. Nyolc évvel ezelőtt Magyarországon a lucernát egy évben háromszor-négyszer kaszáltunk, idén pedig egyszer. A jó minőségű takarmány itthon is felértékelődött, mert ha egyszer egy kaszálást elrontottunk, legfeljebb csak egy év múlva lehet megismételni. A Krone gépeknél két fontos elvárásunk van. Legyen stabil eszköz, amit tartósan tud használni a gazda, és legyen minőségi a munkavégzés. Hiába jó egy gép, ha szezon közben megáll és több napot kell várni az alkatrészekre”- hívta fel a figyelmet az ügyvezető, hogy olyan gépet akarnak eladni, aminek nem kell sokáig a szervizben állnia.

A Valkon ebben is segíti a vállalkozókat, a Krone alkatrész esetében november 1-től január 31-ig jelentős előrendelési kedvezményt adnak, azt időben leszállítják, és márciusig végeznek az eszköz fölkészítésével. Ezzel megelőzik, hogy ne szezonban kelljen szervizelni.
„Azért is jöttünk Hódmezővásárhelyre, hogy találkozzunk az üzletfeleinkkel. Illetve három héttel ezelőtt voltunk egy országjáró bemutatkozáson, ahol jó volt látni, hogy a partnereink milyen fölkészülten fogadtak minket. Volt, aki erre az alkalomra kifestette a műhelyét, a másik előadással készült…”- jegyezte meg Kecskeméti Sándor.



