– Víz- és talajbiztonság. A jövő erdeinek működését meghatározza a víz megtartása és a talajvédelme. A vízmegtartó erdőgazdálkodás, a talaj szervesanyag-készletének növelése, a természetes vízfolyások helyreállítása mind azt szolgálják, hogy az erdők stabil, önfenntartó rendszerek maradjanak.

– Gazdasági és társadalmi fenntarthatóság. A fenntartható erdőgazdálkodás nem a rövid távú haszonról szól, hanem hosszú távú értékteremtésről. A magas hozzáadott értékű faipar, az ökoszisztéma-szolgáltatások gazdasági elismerése, az erdőturizmus fejlesztése  egyszerre szolgálják a gazdaságot és a társadalmat.

– Folyamatos társadalmi szintű kommunikáció: Az erdész szakma természetrajzát, a felmerülő dilemmákat és az elért eredményeket nyíltan, őszintén és következetesen, a társadalom számára elérhetővé téve sokféle fórumon közérthetően kell kommunikálni.

– A tudomány, a szakma és a civilek által közösen kialakított szabályozási rendszer alkalmazása. A stratégia egyik meghatározó eleme, hogy olyan korszerű, átlátható és kiszámítható szabályozási rendszer jöjjön létre, amely egységes keretet ad az állami erdőgazdaságoknak, a nemzeti parkoknak, a magánerdő-gazdálkodóknak.ű

Ferencz Zoltán kiemelte, hogy a kiállítás az erdészhivatás bemutatását is célozza, a múlt erdőkezelési módszereitől a jövő természetközeli gazdálkodásáig, és rávilágít, hogy az alkalmazkodás ma már nem választási lehetőség, hanem kötelesség: új fafajösszetételre, új szerkezetre, vízmegtartó megoldásokra van szükség.

A magyar erdészet több mint 200 éve fejleszti önmagát és alkalmazkodási képességét. Őseink nemcsak fákat gondoztak, hanem jövőt építettek, a mai szakemberek pedig nemcsak erdőt kezelnek, hanem egy ország biztonságát, klímáját, vízháztartását és lelki egyensúlyát védik.