Egy óriási galamb, váratlan csavarral

A dodó leginkább érzékszerveiben, különösen a látásában különbözik a többi galambtól. A dodó látólebenyei – vagyis az agynak azok a területei, amelyek a madaraknál elsőként dolgozzák fel a vizuális információkat – szokatlanul kicsik. Nemcsak a galambokéhoz képest, hanem egy másik kihalt, röpképtelen rokonához, a remetegalambhoz (Rodrigues solitaire) képest is.

A kisebb látólebenyek jellemzően olyan madaraknál fordulnak elő, amelyek éjszakai életmódhoz alkalmazkodtak, például a baglyoknál, a kivinél és az ausztrál éjjeli földipapagájnál.

Valószínűleg ez annak az eredménye, hogy látása a gyenge fényviszonyokhoz közötti életmódhoz alkalmazkodott. Ilyenkor a retinára érkező fény által közvetített információt kevesebb idegsejt dolgozza fel. Ez növeli a kép kontrasztját, így könnyebbé teszi a tájékozódást a sötétben.

Lehetséges, hogy hajnalban vagy alkonyatkor, sőt akár éjszaka is tevékenykedett – ez a viselkedés a ma élő galambok és gerlék körében egyébként ismeretlen.

Miért lett volna aktív a dodó sötétben?

Ha tényleg gyenge fényviszonyok között járt tápláléka után a dodó, vajon mi volt az oka ennek a viselkedésnek?

Az egyik lehetőség a versengés. Mauritius egykor óriásteknősök nagy populációinak adott otthont, amelyek ugyanazokkal a gyümölcsökkel és növényekkel táplálkozhattak, mint a dodó.

Ez az elképzelés egyelőre csak feltételezés, az anatómiai bizonyítékok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a dodó érzékszervei nem olyanok voltak, amilyennek korábban gondoltuk.

Egy régi ikon új képe

Az eredmények megkérdőjelezik azt a régóta élő sztereotípiát, amely a dodót ügyetlen, ostoba, nappal táplálékot kereső madárként ábrázolja.

Ehelyett talán úgy kellene elképzelnünk, ahogy napkeltekor vagy napnyugtakor a homályos mauritiusi erdőkben tájékozódik, miközben ugyanolyan szintű intelligenciával viselkedik, mint ma élő rokonai, a galambok.