0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. szeptember 24.

Vízmegtartás – támogatás, szabályozás, gazdálkodói döntés

A KÁN Egyetemi Napok szakmai programján a vízmegtartás, a talajvédelem és a regeneratív gazdálkodás lehetőségeiről is szó esett.

A résztvevők szerint az alkalmazkodást nemcsak a támogatások, hanem a birtokszerkezet, a szabályozás és a gazdálkodási feltételek is meghatározzák.

Bőszénfa: a legeltetéstől a tájrehabilitációig

parlagi szamár Bőszénfa Bokor Ádám
Nagy János a parlagi szamaraival
Fotó: Bokor Ádám

A KÁN Egyetemi Napok „Agrárium 360° – Vidék. Érték. Jövő” című szakmai programjának egyik kerekasztal-beszélgetésén a legeltetéses állattenyésztés és a regeneratív gazdálkodás is terítékre került. A Szemléletváltás a legeltetéses állattenyésztésben című konferencián a bőszénfai példán keresztül Nagy János bemutatta, hogy a legeltetés megfelelően kialakított rendszerben a talaj- és vízgazdálkodásnak is része lehet.

A Bőszénfai Szarvasfarm mintegy 1360 hektáron működik, ahol erdők, gyepek és egykori szántók alkotnak változatos tájszerkezetet. A területen mintegy 1500 állatot tartanak, köztük gímszarvasokat és mintegy 200 magyar házibivalyt.

A gazdaság 2023-ban kezdett regeneratív szemléletben gazdálkodni, amelyben az állattartást már a talaj, a növényzet és a víz körforgásával együtt kezelik.
szarvas bőszénfa Bokor Ádám
A bőszénfai szarvasfarm
Fotó: Bokor Ádám

A Terra Organica szakembereivel mintegy három éve vizsgálják, hogyan lehetne javítani a terület vízmegtartó képességét. A felmérések során több, egymással összefüggő problémát azonosítottak: a vízmosásokat és talajeróziót, a csatornák vízelvezető hatását, a meredek, kopár lejtőket, valamint a tömörödött talajfelszínt.

Lassítani a vizet, védeni a talajt

Szalai Marietta, tájépítész, a Terra Organica alapítótagja ismertette a bőszénfai intézkedéseket. A cél a táj „növényesítése és vízesítése”: fasorok, zöld sávok, szintvonalon kialakított vízlassító elemek, vizes élőhelyek és vízjárta területek létrehozása, valamint a vízmosások rehabilitációja. Már konkrét beavatkozások is történtek, többek között árkokkal történő vízvisszatartás, faültetés és vízmosás-rehabilitáció.

A dombvidéki területeken ennek különösen nagy jelentősége van. Heves esőzéskor a víz gyorsan lefolyhat a lejtőkön, magával sodorva a talaj egy részét is.

A megfelelő növényborítottság, a víz útjának lassítása és a tájban kialakított kisebb vízvisszatartó elemek együttesen mérsékelhetik ezt a folyamatot.

A kérdés azonban az, hogy a bőszénfaihoz hasonló beavatkozások mennyire tudnak elterjedni a mezőgazdaságban.

Nem minden gazdálkodó tud hosszú távra tervezni

A kerekasztal résztvevői Túri Zoltán szakértő, Szalai Marietta tájépítész, Madarász István, az Agár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium osztályvezetője, Nagy János a Bőszénfai Szarvasfarm vezetője volt, a beszélgetést pedig Csala Dániel moderálta. A beszélgetés fő témája az volt, mennyire általános, hogy egy gazdaság saját kezdeményezésre ilyen komplex vízmegtartási és tájrehabilitációs programba kezd. A válaszhoz nem elegendő csupán azt vizsgálni, hogy van-e támogatás.

A földtulajdon és a földhasználat szétválása például alapvetően meghatározhatja a gazdálkodó döntéseit. A rövid távú bérleti szerződésben lévő területen kevésbé kiszámítható egy több év alatt megtérülő beruházás. Az osztatlan közös tulajdon, a birtokszerkezet és az is korlátot jelenthet, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő gép vagy szolgáltató.

Belvíz 2024 januárjában
Fotó: MMG/Csatlós Norbert

Ez azt jelenti, hogy a vízmegtartás ösztönzéséhez nem feltétlenül elegendő új támogatási jogcímeket létrehozni. A gazdálkodónak hosszabb távon is látnia kell, hogy milyen feltételek között használhatja a területet, milyen szabályok vonatkoznak rá, és milyen technológiával tudja megvalósítani az előírt vagy vállalt beavatkozást.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: