Pedig egy-egy ilyen erőgép már sokkal inkább hasonlít egy digitális irodához, mintsem fogaskerekek, csapágyak, álló és mozgó alkatrészek összességéhez. Az idei KÁN Egyetemi Napok nem titkolt célja többek között ennek a képnek a megváltoztatása volt. A zárónapon kérdeztük Vörös Pétert, a MATE Kaposvári Campus főigazgatóját az eseményről.

„Amikor létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, úgy döntöttünk, fókuszba állítjuk a szakiskolásokat is. Nekünk, egyetemként az oktatási tevékenység mellett fontos, hogy aktív szerepet vállaljunk az agrárgeneráció megszólításában azért, hogy minél több fiatalt próbáljunk az agrárpálya irányába orientálni. Ezért hoztuk létre a szakiskolai napot, amire közel ezer szakiskolás látogatott el. Ezzel is célunk, hogy megmutassuk az intézeteink oktatási, kutatási tevékenységét, így
– hívta fel a figyelmet a főigazgató hozzátéve, az agrárpályára történő orientálást nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a rendezvény első napján minden iskolás előzetes regisztráció alapján csoportosan kilátogathatott, az első osztályos diákok számára pedig ingyenjegyet biztosítottak.

„Azt szeretnénk, hogy minél többen vegyenek részt ezen, és meg tudjuk mutatni, hogy az agráriumban is jelen vannak a korszerű technika, megjelent a digitalizáció, a robotika, az űrtechnológia és egy kicsit más szemszögből kapjanak megközelítést a mezőgazdaságról a mai fiatalok, innen hazatérve megforduljon a fejükben, hogy az agrárpályát válasszák”- magyarázta a szakember.

Ugyanakkor nagyon fontosak a szakmai konferenciák, hogy kialakuljon a tapasztalatcsere a gyakorlati és az egyetemen dolgozó oktató-kutató szakemberek között. Nem szabad elfelejteni, az agrárium gyakorlatorientált terület. A mezőgazdaságot érő hatások miatt elengedhetetlen, hogy a tapasztalatot, a jó gyakorlatokat kicseréljék egymással a gazdatársadalom tagjai, illetve az aktuális egyetemi kutatásokkal is megismertessék a gazdálkodókat. Ennek szellemében szervezték meg az Agrárium 360 Vidék, Érték, Jövő című konferencia csomagot. Itt kapott helyet a regeneratív gazdálkodáson keresztül a precíziós állattenyésztés, a növénytermesztés. Beletették a környezeti nevelést is, hiszen szintén fontos hogy már az óvodásokat megpróbálják orientálni az agrárpálya felé. A regeneratív gazdálkodás egyik kiváló helyszíne a Bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpont, ahol harmonikusan valósul meg a földtől az asztalig program.




