0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. szeptember 27.

KÁN Egyetemi Napok, ahol együtt vannak kicsik és nagyok

Sokakban él még a sztereotípia a mezőgazdaságról, hogy egy munkásnadrágos ember ül a pöfögő traktorban.

Az egyetem mindig odafigyel arra hogy aktív és szoros kapcsolatot alakítsanak ki a partnercégeikkel. Ez különösen fontos az agrárium szereplőinél hiszen alapvető céljuk, hogy a munkaerőpiaci igényekre reagáljanak, és a munkaerőpiaci oldaláról érkező impulzusokat beépítsék a tantárgyi tematikába. Így tudnak élő kapcsolatot kialakítani a piaci szereplőkkel, és ez a párbeszéd lehetővé teszi, hogy naprakész ismeretekkel próbálják felvértezni a fiatalokat. Így, amikor kikerülnek a munkaerőpiacra minél szélesebb körű ismeretanyaggal rendelkeznek és szinte azonnal tudnak a gyakorlatban dolgozni.

„Fontos lába a KÁN Egyetemi Napoknak a közönségprogramok, ahova hívtuk és vártuk a családokat, ahol az agrárium témájához kapcsolódó közösségprogramokat szerveztünk.
Fotó: MATE/Snoj Péter

Berendeztük az Élményligetet, ahol olyan programokon vehettek részt, ami valamilyen szinten kapcsolódik az agráriumhoz. A kisgyerekek számára egyik legfontosabb a mesetérkép, amit évről évre a Neveléstudományi Intézet munkatársai állítanak össze. Ezzel be tudják barangolni a kiállítás egyes helyszíneit, ahol további élményekkel gazdagodhatnak. Eljuthatnak vele az állatkiállítási részekre, máshol a gépekkel találkozhatnak, de ott van a gazdaudvar, amit a Móricz Zsigmond Szakközépiskola rendezett be állatsimogatóval. Mindez fontos, hogy élménnyel gazdagodjanak és amikor meghozzák a döntést, hogy milyen pályát válasszanak, az agrárium ott legyen a szempontok között”- mutatott rá Vörös Péter, aki 18 éve látja a rendezvény fejlődését, ebből 6 éve főigazgatóként.

kán lovasporgram
Fotó: MATE/M.A.

Mint elmondta, azt tapasztalják, hogy

egyre sikeresebb a rendezvény, és amit el kívántak ezzel érni, hogy megszólítsák azt a célcsoportot, akik az egyetem számára fontosak.

Ezt mutatja, hogy felvételi számaik évről évre növekedtek és idén szeptemberben minden rekordot döntöttek, több mint 1300 hallgatót tudtak felvenni a Kaposvári Campusra. Ez a népszerűség érinti az agrárpályát, az agrárpályához kötődő olyan területeket, mint a műszaki, az élelmiszermérnök képzés, de megemlítette – ami egy kicsit unikális Kaposváron – a neveléstudományi képzést. MATE Gyakorló Óvodája révén egy élményportát alakítottak ki, ahol minden egyes csoportnak van egy magaságyása, és az egyes csoportok felváltva etetik az állatokat, a nyuszikat, a baromfikat.

vörös péter kán megnyitó
Fotó: MATE/Snoj Péter

„Jövőre újra szeretettel várunk mindenkit a KÁN Egyetemi Napokon, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem legnagyobb rendezvénye. Úgy készülünk, hogy 2027 szeptember utolsó hétvégéjén ismét Kaposváron találkozzunk a szakma képviselőivel, a családokkal”- mondta Vörös Péter.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: