Vigo-Trauco csapata ezért a vadon élő nevelőszülők ötletéhez fordult. A módszert az elmúlt évtizedekben korábban már tesztelték a fogságban tartott arákat tenyésztő madarászok, ahol ellenőrzött körülmények között egy fiókát könnyedén át lehetett helyezni egyik fészekből a másikba. A módszer más vadon élő madarakkal végzett kísérletekre is épült, például az 1990-es években Venezuelában élő sárgavállú amazonok esetében.
Vigo-Trauco első kísérletére 2018-ban került sor. Egy Parkernek keresztelt, még vak és majdnem csupasz arafiókát emeltek ki a fészkéből. A csapat 3 héten át etette 2 órás intervallumokban a kicsit, mielőtt megfelelő örökbefogadó családot találtak neki a vadonban. Azonban az akció sikerrel végződött:
A csapat hasonló sikert ért el 25 másik fiókával is, amelyeket 2017 és 2019 között mentettek meg. További három fiókát is sikeresen örökbe fogadtak, de nem repültek ki a fészekből. Az ok azonban nem a szülők hanyagsága, hanem egyéb tényezők voltak: villámcsapás, ragadozó, illetve betegség következtében pusztultak el.
A nevelőszülői módszer hátrányai
Bár a vadon élő nevelőszülők bevonása kétség kívül előnyös, a módszer számos kihívással is jár. Egyrészt költséges munka. A Tambopatában végzett hároméves kísérlet során Vigo-Trauco elegendő támogatást kapott ahhoz, hogy egy húszfős csapat fizetését, szállását és felszerelését biztosítsa. Véleménye szerint azonban egy ilyen léptékű programot „nem könnyű leutánozni”.
A módszer megvalósítása ráadásul nehéz. Rony García-Anleu a Wildlife Conservation Society guatemalai biológiai kutatási igazgatója. Ő úttörő szerepet játszott az örökbefogadási módszer alkalmazásában Guatemala utolsó megmaradt sárgaszárnyú ara-populációiban, és társszerzője volt Vigo-Trauco nevelőszülőkről szóló tanulmányának.
– mondta a kutató. Több kilométert kell gyalogolni a dzsungelben, hogy megtaláljanak egy veszélyben lévő fiókát rejtő fészket. Ezután gyorsan kell találni egy olyan párt, amelynek megfelelő fészke van, és amely vagy üres, vagy egy hasonló korú fiókának ad otthont.
Ehelyett guatemalai csapat egy hatalmas ketrecben tanítja meg az arákat repülni, táplálkozni és a szociális viselkedésre. Csak akkor engedik szabadon őket, amikor teljesen készen állnak a vadonbeli életre.
Costa Ricában 1994-ben az arák populációját szintén megtizedelte az erdőirtás és az orvvadászat. Christopher Vaugh természetvédő vezetésével azonban egy csapat elkezdte őrizni az aktív fészkeket, iskolai oktatási programokat indított, valamint mesterséges fészkeket telepített, hogy növelje a megfelelő fészkelőhelyek számát.
Erőfeszítéseik stabilizálták és helyreállították a populációt, és Vaugh szerint
