Az állattartás világszerte fontos szerepet játszik az élelmezésben, az emberi fogyasztásra rendelkezésre álló fehérje mintegy harmada állati eredetű. A különböző termelési rendszerek hozzájárulása azonban jelentősen eltér.
A FAO adatai szerint az állati eredetű fehérje nagyjából 30 százaléka vegyes, növénytermesztést és állattartást egyaránt folytató gazdaságokból származik, és hasonló arányt képvisel a baromfitartás is. A sertéságazat részesedése 19 százalék, a legeltetéses rendszereké 12 százalék, míg a hizlalótelepi tartás mintegy 3 százalékot ad.
A FAO jelentésének egyik fontos üzenete, hogy nincs mindenhol egyformán jól működő állattartási modell.
Az intenzív, nagyobb külső inputra épülő rendszerek ezzel szemben elsősorban magas termelékenységükkel és gazdasági teljesítményükkel tűnnek ki. A gyepre alapozott állattartás környezeti és társadalmi szempontból számos előnyt kínálhat, gazdasági eredményei azonban sok esetben kevésbé kiszámíthatók.
A termelési rendszereket közben több irányból is változásra kényszeríti a környezetük. A növekvő kereslet, a vidéki munkaerő fogyása, a földért folyó verseny és a technológiai fejlődés egyaránt az intenzívebb termelés, valamint a sertés- és baromfiágazat további erősödése felé terelheti az állattenyésztést.
Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válnak azok a takarmányforrások, amelyek nem közvetlenül az emberi élelmezéstől vonnak el alapanyagot. Ilyenek az agrár- és élelmiszeripari melléktermékek, a gyepek, illetve azok a területek, amelyek szántóföldi növénytermesztésre kevésbé alkalmasak.
A gazdasági súly mögött megélhetések vannak
Az állattenyésztés jelentősége messze túlmutat az élelmiszer-termelésen. A FAO becslése szerint az ágazat a világ mezőgazdasági GDP-jének mintegy 40 százalékát adja, ami körülbelül 1,8 billió dolláros értéket jelent.
Ennél is beszédesebb, hogy a mélyszegénységben élők csaknem fele valamilyen formában az állattartástól függ. Különösen nagy a szerepe a Szaharától délre fekvő Afrikában és Dél-Ázsiában.
Sok vidéki háztartás számára az állatállomány egyszerre jelent rendszeres bevételt, élelmiszerforrást és biztonsági tartalékot. Egy tehén, néhány kecske vagy baromfi nemcsak tejet, húst vagy tojást adhat, hanem szükség esetén értékesíthető vagyon is. Ez különösen ott fontos, ahol nehéz hitelhez jutni, kevés a megtakarítási lehetőség, vagy bizonytalanok a piacok. A saját fogyasztásra megtermelt állati eredetű élelmiszer közvetlenül hozzájárulhat a család ellátásához, az eladásból származó bevételből pedig más alapvető kiadásokat lehet fedezni.
Bár a nemzetközi kereskedelem látványos része az ágazatnak, a megtermelt állati termékek többsége valójában az adott országon belül talál vevőre. A világ hústermelésének körülbelül 15, a tej és tejtermékek 12, a tojásnak pedig mindössze 3 százaléka kerül nemzetközi kereskedelembe.
Ez jól mutatja, hogy az élelmezésbiztonság szempontjából továbbra is a helyi és nemzeti piacok a meghatározók. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban a kisebb gazdaságok jellemzően a közeli piacokat látják el, míg a nagyobb termelők könnyebben bekapcsolódnak a regionális vagy országos ellátási láncokba.
A magánberuházások inkább a termelékenység növelésére és az infrastruktúra fejlesztésére irányulnak. A FAO szerint a következő időszakban különösen fontos lehet a piacra jutás javítása és az értékláncok megerősítése, hogy a kisebb termelők is nagyobb biztonsággal kapcsolódhassanak be az értékesítésbe.
