A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i kutatóinak eredményei arra utalnak, hogy a kórokozók elkerülését szolgáló viselkedés nem kizárólag veleszületett ösztönökön alapul: a korábbi tapasztalatok is jelentősen befolyásolhatják. A Royal Society Open Science folyóiratban publikált tanulmány az undor evolúciós eredetének megértéséhez is új szempontokat kínál – írja a Phys.org.
Egy járvány váratlan kutatási lehetőséget teremtett
A vizsgálat egy dél-texasi főemlősmenhelyen történt eseményekből indult ki. Az intézményben japán makákók több, egymástól elkülönített csoportja él. Az állatok ősei 1972-ben érkeztek Japánból Texasba, így a kutatók hasonló hátterű, de eltérő tapasztalatokkal rendelkező csoportokat hasonlíthattak össze.
Fotó: Image by Schorsch, Pixabay
2020-ban a menhely munkatársai egyes csoportokban kimutatták a D típusú majom retrovírust (simian retrovirus Type II), amely az AIDS-hez hasonló immunhiányos állapotot okozhat. A kórokozó elsősorban harapásokkal és karmolásokkal terjedt, és több állatnál súlyos megbetegedéshez, illetve elhulláshoz vezetett. A járvány megfékezése érdekében a csoportokat elkülönítették, és szigorú vizsgálati, valamint karanténintézkedéseket vezettek be.
A kutatók összesen 55 állatot vontak be a kísérletbe. A makákóknak kétféle választást kínáltak fel: az egyik táplálékot tiszta felületre helyezték, míg egy másikat olyan helyre, ahol valódi makákóürülék is volt, átlátszó műgyantával lezárva. Így az állatok láthatták a szennyeződésre utaló jeleket, de nem érezhették annak szagát, és nem kerülhettek kapcsolatba a kórokozókkal.
A kísérletek egy részében élénk színű konyhai szivacsot is használtak a tiszta felület helyett, hogy kizárják annak lehetőségét, hogy a majmok egyszerűen az ismeretlen tárgyakat kerülik.
A járványt átélt majmok óvatosabbak lettek
A kutatás egyértelmű különbséget mutatott a csoportok között. A járványt megtapasztaló makákók a próbák mindössze 47 százalékában ettek a szennyezettnek látszó felületről, míg a járvány által nem érintett csoport állatai az esetek 79 százalékában tették ugyanezt.
Különösen fontos, hogy a járványt átélt csoportokon belül azok az állatok is hasonlóan viselkedtek, amelyek nem fertőződtek meg. Ez arra utal, hogy az óvatosság növekedése nem feltétlenül a saját betegségük következménye volt, hanem összefügghetett azzal, hogy a csoportjukban más állatok megbetegedését és elhullását tapasztalták.
„A csoportoknak saját történetük van, és ez a viselkedésükben is megmutatkozik” – fogalmazott Stephan Kaufhold, a kutatás vezetője, aki doktori tanulmányai során dolgozott a vizsgálaton.
A kutatók ebből arra következtettek, hogy a kórokozók elkerülését szolgáló viselkedés akkor is kialakulhat vagy megerősödhet, ha az állatok nem ismerik pontosan a fertőzés terjedésének módját.
Fotó: Pixabay
