A mintaterületen időszakos vizes élőhelyek kialakításával is foglalkoznak. Ezek a megoldások nem feltétlenül állandó vízborítást jelentenek: céljuk, hogy a csapadék egy részét visszatartsák, majd lehetővé tegyék annak fokozatos elszivárgását. A víz így a talaj és a környező élőhelyek számára is hasznosulhat.
A vízmegtartás szempontjából a földhasználat átgondolása is fontos. Czina György példája annak bizonyítéka, hogy nem minden terület alkalmas tartósan a hagyományos szántóföldi növénytermesztésre. A gyengébb adottságú területeken más hasznosítás, például a gyepesítés, a fásítás vagy a természetes regeneráció támogatása is indokolt lehet. A földhasználatot a termőhelyhez kell igazítani, nem pedig mindenáron fenntartani egy olyan művelési módot, amely hosszú távon egyre kevésbé eredményes.
Fák, fasorok, mozaikos táj
A vízmegtartás és a klímaalkalmazkodás következő fontos eleme a táj szerkezetének átalakítása. A nagy, egybefüggő művelt területekről sok helyen eltűntek a mezsgyék, fasorok, mezővédő erdősávok, gyepek és kisebb vizes élőhelyek. Ezek a tájelemek azonban nem pusztán tájképi értéket képviselnek: lassíthatják a szél mozgását, mérsékelhetik a párolgást, árnyékot adhatnak, és változatosabb élőhelyeket biztosíthatnak.

Hetesi Zsolt, a NKE egyetemi docense is a táj egészében való gondolkodás fontosságát hangsúlyozta. A vízmegtartás nem oldható meg kizárólag egy-egy gazdaságon belül, hiszen a vízmozgás, a szél és az élőhelyek rendszere nem követi a birtokhatárokat.
Az agrárerdészet a fás vegetációt közvetlenül a mezőgazdasági termelésbe kapcsolja be. Balogh Lili agroökológus, az Agroecology Europe elnöke szerint ez nem egyszerűen faültetést jelent, hanem hosszú távú gazdálkodási szemléletet, amelyben a termelési, ökológiai és gazdasági szempontoknak együtt kell érvényesülniük. A fák hozzájárulnak a mikroklíma alakításához, a biodiverzitás növeléséhez és a talaj állapotának javításához, de a rendszer kialakítását a helyi adottságokhoz kell igazítani.
Dr. Szabó Orsolya az agrárerdészeti rendszerek előnyei mellett a lehetséges kockázatokra is figyelmeztet. Száraz termőhelyen a fák és a lágyszárú növényzet között vízkonkurencia alakulhat ki, a túl sűrű állomány pedig a gyep hozamát is csökkentheti.
Ugyanezért fontos a mezővédő erdősávok telepítésének és fenntartásának átgondolt tervezése is.
A birtokhatárokon túl
Az idei szakmai rendezvények konklúziója, hogy az aszályhoz való alkalmazkodás több technológia bevezetésén múlik. A talajállapot javítása, a folyamatos növényborítás, a víz helyben tartása, a fás elemek visszaállítása és a táj mozaikosságának növelése egymást támogató, erősítő folyamatok. Tartós eredményt akkor hozhatnak, ha táji léptékben kapcsolódnak össze, amihez a gazdálkodók szemléletváltása és összefogása is elengedhetetlen.
Mindemellett a vízügy, a természetvédelem, az önkormányzatok, a kutatók és a civil szervezetek együttműködésére is szükség van. A helyi adottságokhoz igazodó tervezés, a tudásmegosztás és a hosszú távú partnerség nélkül a beavatkozások hatása korlátozott maradhat.


