A kis- és az új birtokos parasztság a szükséges és elvárható állami támogatás hiányában, a piaci korlátozások és a szigorú elvonások miatt nehezen élt, s nem igazán találta meg a számítását. Jellemző adat, hogy az 1946-os stabilizációt követően megállapított mezőgazdasági árak a háború előttieknek csak mintegy 45–50 százalékát érték el. Ez egyben arra is utal, hogy az agrárpolitika, a mezőgazdaság minden tekintetben alárendelődött a stabilizációs érdekeknek. A magyar mezőgazdaság termelési szintje 1949-ben még csak a 84 százalékát érte el az 1938. évinek, ami egyben azt is jelentette, hogy a mezőgazdaság különböző ágazatainak többségében a termelékenység színvonala jelentősen elmaradt az 1938- as szinttől. A szektor teherbíró képessége tehát erősen korlátozott volt, a gazdasági vezetés azonban erre éppúgy nem volt tekintettel, mint a természeti körülményekre.Világossá vált, hogy a korábbi napszámosok, kisparasztok, uradalmi cselédek, akik földet kaptak, nincsenek birtokában az egyéni gazdálkodáshoz szükséges szaktudásnak, ezzel a földhöz alig jutó tehetős gazdák, valamint a volt nagybirtokok szakértő alkalmazottai, a gazdatisztek és erdőmérnökök rendelkeztek. Ilyen politikai és gazdasági környezetben született meg a döntés: szaklapot kell alapítani a mezőgazdasági szakismeretek terjesztésére.
Az akkori Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a Magyar Mezőgazdasági Művelődési Társaság elnökének, S. Szabó Ferencnek a támogatásával 1946. október 1-jén jelent meg a Magyar Mezőgazdaság első száma. Főszerkesztője a szakíróparasztpolitikus, Adorján János, felelős szerkesztője Horváth Sándor lett, utóbbi évtizedekig jegyezte a lapot. A lap céljairól a főszerkesztő így írt az első számban: „a tudomány erejével segíteni a parasztságot”.
|
„A szovjet típusú mezőgazdaság részben az állami irányítású kolhozokba szervezett gazdálkodáson alapult, elsődleges feladata az indusztriális fejlődés finanszírozása volt. A kolhozok magyarországi létrehozását kezdettől fogva heves ellenkezéssel fogadta volna a paraszti társadalom. A téeszesítéshez eleinte nem is volt meg a kommunisták kezében a szükséges hatalom, és ezt az első években a megszálló szovjetek sem erőltették. Viszont a mezőgazdaság prés alá helyezése mellett igyekeztek elérni: szűnjenek meg az életképes nagybirtokok, s helyettük tisztes megélhetést nyújtani nem képes kisbirtokok uralják az országot. Ennek első lépése az 1945. évi földosztás volt, amit ugyan a szegényparasztok „történelmi igazságtételként” éltek meg, de nem sejtették, nem is sejthették, hogy a „reform” olyan rendszer kiépítéséhez vezet, amelyben a totális hatalmat birtoklók – eszközökben nem válogatva – az egyéni birtokok megszüntetésére, a kollektív gazdálkodás kizárólagossá tételére törekednek.” (Forrás: Mészáros Tamás: Gazdák a népbíróság előtt) |
A lap eleinte kéthetente jelent meg, ára 1,60 forint volt. A teljesség igénye nélkül olyan szerzők publikáltak benne, mint Rázsó Imre, az Amerikát megjárt gépészprofesszor, Kemenesy Ernő korábbi jószágfelügyelő, Schandl József, Nagypataki (Reichenbach) Béla, Mosonyi Emil és Ihrig Károly professzorok. A kor követelményeinek megfelelve jelentek meg az írások, például a Kisgazda- számtartási tanfolyam, A gazdahitelek meghosszabbítása vagy a Parasztfiatalok Dániában címűek.
Adorján János tragikus haláláig, 1948 szeptemberéig jegyzi a lapot, utána Csala István és Erdei Ferenc földművelésügyi miniszterek veszik magukhoz a főszerkesztői teendőket.
Bár 1949-ben még a világot járt kertész, Mohácsi Mátyás, az agráregyetem rektora, Marek József állatorvos professzor, a májmételykór gyógyítójának Kossuth- díjáról tudósíthat a lap, 1950-ben egyre inkább teret nyert a pártpolitika, s a Magyar Mezőgazdaság hírei között megsűrűsödtek a győzelmi jelentések.
Ezekben az években a központi akarat láthatóan ránehezedett a szerkesztőségre. Ahogy a hazai agrárium, úgy a lap is a tudomány szárnyai alá próbált menekülni. Megindítja a Mezőgazdasági Kiskönyvtár sorozatát, néhány forintért egyebek mellett növényvédelmi, trágyázási, kertészeti tanácsokat kínál. Ebben a sorozatban jelenik meg Bálint György szőlőről írt kiadványa is. A szerkesztőség sokáig nem akart tudomást venni a politikai környezetről, továbbra is a régi szerzők, Csukás Zoltán, Jánossy Andor, Schandl József, Sedlmayer Kurt, Lelley János írásai jelennek meg, és továbbra is Manninger Rezső vagy Mészáros István előadásairól tudósít a lap.
|
Egy évvel a pusztítás után, soha addig nem tapasztalt életerővel és akarattal igyekezett talpra állni a magyar nemzet, s részeként a parasztság, a vidék. Ez az életerő jellemezte a mi munkánkat is, amikor 1946-ban, a Magyar Mezőgazdasági Művelődési Társaság égisze alatt, a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, megalapítottuk munkatársaimmal együtt a Magyar Mezőgazdaságot. Így kezdte visszaemlékezését S. Szabó Ferenc, az akkori földművelésügyi államtitkár, aki 1944-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, majd 1948-ig – a Nemzeti Parasztpárt képviseletében – államtitkárként tagja a koalíciós kormányoknak. Ő az, aki 1945-ben meghirdeti a földosztás parasztpárti programját; ő az, aki az akkori földművelésügyi miniszter, Nagy Imre közvetlen munkatársaként talpraállítja és egységesíti az agrárfelsőoktatást; és ő az, aki a Magyar Mezőgazdasági Művelődési Társaság elnökeként az agrársajtó újrateremtésén fáradozik. Minderre így emlékezett vissza: „Tulajdonképpen könnyű dolgunk volt, már ami a feltételek megteremtését illeti. A miniszterem, Nagy Imre mindenben támogatott. A földosztás megvalósítását követően az agrároktatás és képzés átszervezése, egyesítése, a tanfolyamos és iskolán kívüli oktatás elindítása következett. Erre azért volt szükség, mert a földhöz jutott parasztság jelentős része – korábbi helyzetükből adódóan – nem volt birtokában a korszerű gazdálkodási ismereteknek. Ebbe a sorba tartozott a közismereteket hordozó agrársajtó is. Az első és kézenfekvő megoldás egy népszerűsítő, képes hetilap létrehozása volt. Ez lett az Új Magyar Föld, amely az újonnan földhöz jutottak gyors informálását segítette. De ez a lap nem tölthette be a szakmai ismeretek átfogó terjesztésének feladatát. Szükség volt tehát egy ilyen orgánumra is. Sokáig gondolkodtunk azon, hogy a Köztelek – megújult tartalmi elvekkel – alkalmas lenne erre. De szellemisége miatt – mint ismeretes, a nagybirtokosok lapja volt – mégis új lap és új cím mellett döntöttünk. Sokáig gondolkodtam a címén is. Odáig eljutottam, hogy a mezőgazdaság szót hordoznia kell, a címében is, de a végleges elnevezést, a Magyar Mezőgazdaság címet már Adorján Jánossal, az újjáépítési államtitkárból lett főszerkesztővel alakítottuk ki. Adorján János személye egyébként garancia volt arra, hogy az új hetilap megfelelő módon tölti be funkcióját. Ő Kovács Imre baráti, munkatársi köréhez tartozott, s képes volt arra, hogy az akkori miniszteriális mentalitást újjal váltsa fel. A Földművelésügyi Minisztériumban ez időben még élt az a dzsentroid, felsőbb agrárértékeket hordozó munkastílus, amellyel szemben szükségesnek tartottam az új idők hangját, a kisparaszti motivációt erősíteni. Ez az alapállás meghatározta a Magyar Mezőgazdaság hangvételét, munkatársainak kiválasztását is. Így került felelős szerkesztőnek a laphoz Horváth Sándor is, aki később már főszerkesztőként is jegyezte a lapot. Közvetlenül 1948-ig állt módomban figyelemmel kísérni a Magyar Mezőgazdaság tevékenységét. Az akkorra kialakult politikai légkörben nem maradt számomra más megoldás – igaz, ezt mások jócskán elősegítették –, mint felállni. De ez innen már egy új történet.” Felállását követően S. Szabó Ferenc az akkor még romokban heverő Mezőgazdasági Múzeum vezetője lett. Nevéhez fűződik a múzeum talpraállítása. A politika azonban ismét megkísérti; 1956-ban részt vesz pártja újjászervezésében. Ezért „csak” munkájával fizet, hosszú évekig könyvtárosként dolgozik. Hatvanéves születésnapján nyugdíjazzák, de ekkor már mint az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettesét. Úgy vonult vissza, ahogy ismerte mindenki: emelt fejjel, egyenes gerinccel. (Ez az írás az 50 éves jubileumunkra, 1996 októberében készült S. Szabó Ferenccel. Az idei 70 éves évfordulóra azonban már nem tudtuk tollforgatásra bírni, mert életének 98. évében, 2010. októberében elhunyt – a szerk.) |
A lapalapító
Nem tarthatott sokáig ez az időszak, 1952-ben már olyan írások jelennek meg, amelyekben például A. Bargyejeva brigádvezető A tavaszi búza kezelésének helyes módszerét írja le, vagy a pótbeporzásról, az úgynevezett gyorscséplésről, illetve a keresztsoros vetésről szólnak. Talán nem véletlen, hogy a lap példányszáma 10 ezerre csökken. Nagy Imre miniszterelnökké választása, 1953 után a szakmában és a lap életében is fellendülés következik, példányszáma eléri a 27 500-at.
A Nagy Imre által meghirdetett „Új szakasz” politikája rövid életűnek bizonyult – de nem a Magyar Mezőgazdaság hasábjain. Kiváló szakírói, szerkesztői összefogtak az ország gondjainak enyhítésére. Olyan írások jelentek meg, mint Sedlmayer Kurt akadémikusé A nagyobb termések felé címmel; a szarvasmarha-törzskönyvezés, illetve az utódellenőrzés kérdéseiről pedig Guba Sándor, Czakó József és István Pál értekezett. Gépesítési rovat indult. A Magyar Mezőgazdaság ezekben az években sem evez társadalompolitikai vizekre, tartja az alapítók irányvonalát: szakmai térfélen marad.
Elérkezik 1956 ősze. Október 15-ét követően legközelebb csak 1957. január 26-án jelenik meg. Hét évtizedes történelmében ekkor fordult elő először és utoljára, hogy három hónap kimaradt. Horváth Sándor mindössze egy tárgyszerű és rövid közleményben tudatja: az elmaradt számokért járó előfizetéseket a kiadó rendezi.
| A második világháborúban a termelő ágazatokat ért károk 53 százaléka a mezőgazdaságot sújtotta. Az agrárszektor 3,7 milliárd pengős veszteségének háromnegyed részét tette ki a termény- és állatkár. A terménykészletekben mutatkozó veszteség hosszú ideig nehezítette a vetőmagszükséglet mennyiségi és minőségi kielégítését. Az 1945. évi szarvasmarha-állomány 43, a ló- 60, a sertés- 79, a juhállomány pedig 80 százalékkal volt kevesebb az 1938. évinél. A megmaradt állatállomány leromlott kondíciója is nehezítette az állattenyésztés regenerálódását. Miközben az állati igaerő alig több, mint harmadára esett vissza, a csekély mezőgazdasági gépparknak is elpusztult közel a harmada. A mezőgazdaság talpra állását is akadályozta a férfi munkaerő hiánya. Nyugatról 1945–46-ban 290 ezer, szovjet hadifogságból 300 ezer fő tért haza. A Szovjetunióból 1947–48-ban újabb 300 ezer, s még 1949-ben is több ezer hadifogoly jött haza. |
Az 1957-es esztendőt a mezőgazdaság belterjes fejlesztésének témája uralja. Az azon a nyáron megjelenő agrárpolitikai tézisekről csak a következő év első számában jelenik meg egy aláírás nélküli ismertetés. 1959–60-tól új szerzők, többek között Győrffy Béla jelennek meg írásaikkal.
1961-ben már hetente 32 oldalon jelenik meg a lap, ekkor már hivatalosan is főszerkesztője Horváth Sándor. Mércéje változatlan: minél több tudást, szakismeretet nyújtó írásokkal szolgálni a magyar agrárgazdaságot. A világ „nagy” dolgai, így például Gagarin 1961. április 19-ei űrrepülése csak kötelezően közlendő kis hírként szerepelt. Mellékletet nyitott a jogszabály- ismertetéseknek, olvasói levelekre válaszolt a lap, a szerkesztők a nagy váltások megélésében kívánták segíteni az agrártársadalom szereplőit. Az ötvenes évek tiszteletreméltó szerzőgárdájához (Schandl, Horn, Manninger, Kurnik) újak csatlakoztak, olyanok, akikből később akadémikusok, lapszerkesztők, országosan elismert gazdasági vezetők lettek. A Magyar Mezőgazdaság szerkesztői felismerték a kor kihívásait: nem volt elég a társadalmigazdasági, a paraszti életformát alapvetően érintő átalakulás, társult hozzá a műszakitechnikai, a biológiai változás. Beköszöntött a zöld forradalom. Ebből a szempontból szerencsés korszak krónikása lehetett az újság. Egyebek mellett új búzafajtákról jelennek meg írások, s Bábolna igazgatója, Burgert Róbert is ekkor értekezik a baromfitenyésztés új útjairól. Mind több írás olvasható az úgynevezett Közös Piac országainak mezőgazdaságáról, műszaki-technikai és biológiai-genetikai újításairól.
A lap vállalta a hatvanas évekre kibontakozó gazdaságirányítási reform bemutatását, s ahogy korábban akadémiai, egyetemi kutatók válaszolták meg a termelési kérdéseket, ezekben az években egyre gyakrabban olvasható írás az agrárlobbi meghatározó személyiségeitől, Erdei Ferenctől, Dimény Imrétől és Fehér Lajostól.
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Miklós Gyula, Balavásár, Maros Megye, Románia: „Az agronómusok idősebb generációjához tartozom, 1977-ben végeztem a kolozsvári Agrártudományi Egyetemet. Ahogy munkába álltam megrendeltem a Magyar Mezőgazdaságot és 1986-ig voltam az előfizetője, amikor a Ceausescu rezsim betiltott minden külföldi laprendelést. 1990 után alkalmilag jutottam hozzá, majd 2000 óta rendszeresen kézbe kapom a kiadó jóvoltából. Minden héten megérkezik, ha késne, hiányzik. Az elmúlt években a Magyar Mezőgazdaság az a plusz, amivel úgy érzem jobban informált vagyok, mint a szaktársaim. Hiába az internet, az elektronikus média, sehol sem kapok annyi szakmai és agrárpolitikai információt egy helyben, mint ebben a lapban. A Magyar Mezőgazdasággal hetente beutazom az országot, találkozom a gazdatársak gondjaival, sikereivel, megoldásaival. Isten éltesse még legalább annyi ideig, amennyit betölt!” |
A hatvanas évek második felében a Magyar Mezőgazdaság jó érzékkel mutatta be a szovjet modelltől lassanként elváló magyar (nagyüzemi + háztáji + piaci), a külföldiek szerint félmaszek rendszer jellegzetességeit. A mezőgazdaság megítélése azonban nem változik az évtized végén, a hetvenes évek elején: a bizalmatlanság fennmarad. Burgert Róbertről például elterjedt, hogy letartóztatták. A Magyar Mezőgazdaság úgy cáfol, hogy interjút készít vele, és „frissen készült” felvételt is közöl…
1976-ban a minisztérium 100 oldalas füzetben népszerűsíti a háztáji-kedvezményeket, a Magyar Mezőgazdaság pedig hétről hétre értelmezte, jegyzetekben magyarázta a jobb megoldásokat.
1978 januárjában, 32 évfolyam szerkesztése után elköszön Horváth Sándor. Az új főszerkesztő a tanítvány, Fehér Károly lett. A lap, a tradíciókat megőrizve, az akkori szaktekintélyek tollából ismerteti a legújabb tudományos eredményeket. Megjelennek Horn Péter, Pék János írásai, s helyet kaptak a Magyar Mezőgazdaságban a fiatal, újságírásra, információátadásra specializálódott, máig meghatározó agrármérnök személyiségek: Lengyel Zoltán után, aki ma a Kistermelők Lapja főszerkesztője és aki 1970 óta itt dolgozik, csatlakozik a szerkesztőséghez Avar László, Gyulai Görgy, Pekár István és Dögei Imre.
A Magyar Mezőgazdaság a nyolcvanaskilencvenes években, az átalakulás éveiben is megmaradt agrárgazdasági szaklapnak. Mellékleteivel, témaválasztásaival ugyan reagált az új kihívásokra, ám továbbra is az alapítók által megjelölt utat járta. Kitartott a szakma, a fejlesztést szolgáló tudás terjesztése mellett.
1991-ben a lap tudósít az Országos Agrárértelmiségi Fórumról, amit a mezőgazdaságért való aggodalom hívott életre. Nemcsak tudósít: külön mellékletet szentel az eseménynek, amiben megjelenik Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnökének levele, Antall József miniszterelnök előadása és Horn Péter akadémikus vitaindító beszéde, valamint a hozzászólások szerkesztett változata. Volt ok az aggodalomra: miközben a világ mezőgazdasága növekedett, Magyarország agrártermelése tovább romlott. 1991 és 1994 között négyszer cserélt gazdát az agrártárca.
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Bodnár Lajos ügyvezető, Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft.: „Harmincnyolc esztendeje vettem át az üzemmérnöki diplomámat Szarvason, s azt követően bárhol dolgoztam, mindenhol hozzájutottam és azóta is rendszeresen olvasom a Magyar Mezőgazdaságot. Ez volt az első olyan nem bulvár jellegű hetilap, amely szakmai hátteret adott azoknak az információknak, amiket a munkám során összegyűjtöttem. A mai napig is rendszeresen forgatom az újságot, hiszen olyan háttér-információkhoz lehet hozzájutni, amik valóban segíti a munkámat.” |
A lap újraalapítása
A Magyar Mezőgazdaság ebben az időben is végezte a munkáját, miközben, mint akkor sokan mások, a lap munkatársai is kényszervállalkozóvá váltak. Megalakult a Magyar Mezőgazdaság Kft., ügyvezetője és a lap főszerkesztője a korábbi főszerkesztőhelyettes, Hájos László lett. Az életünkben komoly változások történtek, ezért nevezhető ez az időpont a lap második alapításának.
A hazai agráriumban is komoly átalakulás zajlott: az élelmiszeripar magán-, többnyire külföldi kézbe került, a szövetkezeti és más jogszabályok módosításával új birtokviszonyok alakultak ki. A lap hasábjain a kárpótlásról és a privatizációról, a jogszabályváltozásokról esett a legtöbb szó.
A Magyar Mezőgazdaság ezekben az években is hű volt hagyományaihoz, sőt, bár esztétikailag is megújult, figyelmét most is a tartalomra összpontosította. A hazai szaksajtóban elsőként itt jelentek meg az uniós írások. 1998-ban a Debreceni Agrártudományi Egyetemmel közösen, Avar László szervezésében meghirdettük a Hazám hazája, Európa című vetélkedősorozatot, amelyen a hazai és később a határon túli egyetemi és főiskolai hallgatók vettek részt. A zsűri munkáját évről évre a szakmai és politikai élet kiválóságai segítették, akik mind fontosnak tartották a fiatalok felkészítését.
A ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején a Magyar Mezőgazdaságban megszaporodtak az interjúk. Ritkább lett az egyetemi kutatók, oktatók szereplése, de néhány agrárgazdasági témákat feldolgozó szerző hű maradt a laphoz. Nagy számban jelentek meg az unióval, a csatlakozással kapcsolatos írások, ennek ellenére 2005-ben, egy évvel a csatlakozás után Kovács Gábor és Udovecz Gábor arról ad számot a lapban, hogy a tényleges csatlakozás idejére a felkészülésben jelentős mulasztások halmozódtak fel. Ebben ugyanis, az AKI felmérése alapján a médiának is szerepe volt.
Nem gondoljuk, hogy ez a megállapítás a Magyar Mezőgazdaságra is igaz lenne, ugyanis első írásos emlékeink a csatlakozásról 1990-re datálhatók. Akkor – szerényen – a Bekötőút Európába rovatcímet adtuk annak a húszrészes sorozatnak, amelyet éppen az akkori AKI munkatársai jegyeztek. A tanulmány arra vállalkozott, hogy felmérje a magyar élelmiszergazdaság helyzetét és kilátásait az Európai Közösségben, és körvonalazza a csatlakozás előkészítése során megoldandó feladatokat.
Egy évvel később, 1992 januárjában – merészen – ráléptünk arra az Agrárútra, amely címmel és amelyen éveken át együtt jártunk olvasóinkkal. A rovat célként fogalmazta meg: az új struktúrájú magyar mezőgazdaság szereplőinek közérthetően kell beszélni az Európai Unióról, ottani gazdatársaik munkájáról, a lehetőségekről. Ezzel kívántuk segíteni az alkalmazkodást, az átállást, vagyis a felkészülést. Rendszeresen ismertettük a kölcsönös agrárkereskedelmi kedvezménnyel érintett termékek körét, és már ekkor foglalkoztunk a klímaváltozás hatásaival, valamint a biodízel térhódításával. 1993-ban 16 oldalas mellékletben és önálló cikkekben is tájékoztattunk az EK egységes belső piacáról, illetve annak a magyar agrárágazatra gyakorolt hatásáról. Az Európai Megállapodás életbe lépésének évében, 1994-ben a szokásos írások mellett az akkor 5 éves PHARE előcsatlakozási alapról írtunk rendszeresen, s a csatlakozási kérelmünk átnyújtása is több cikk apropójául szolgált. Sorozat jelent meg arról, hogy milyen élelmiszereket keresnek a nyugat-európai fogyasztók, milyenek az értékesítési lehetőségek Nagy-Britanniában, s hogy mit kell tudni az EK információs rendszeréről.
|
|
OLVASÓI VÉLEMÉNY – Raskó György, agrárközgazdász: „Magam is előfizetője vagyok a lapnak, ezzel pedig el is mondtam mindent a Magyar Mezőgazdaságról, hiszen olyan termék, amelyet érdemes megvenni. Nagy múltú újság, amely folyamatosan, rendszeresen beszámol a szakmát érdeklő eseményekről és változásokról. Hasznos információforrás az agrárium szereplői számára.”1995-ben már az újonnan csatlakozott három ország tapasztalatairól számoltunk be, s megszaporodtak a közép-keleteurópai országok integrációjával kapcsolatos hírek. Számos írás jelent meg az egyes ágazati szabályozásokról és ismertettük az uniós támogatásokat.
1996-ban tanulmányt adtunk közre arról, hogy mennyire lennének versenyképesek az uniós gazdák világpiaci árviszonyok között, és folytattuk a három új tagország tapasztalatainak ismertetését. Összehasonlítottuk a csatlakozásra várók statisztikai adatait, s bemutattuk az EU struktúrapolitikai intézkedéseit, az alapokat és célokat.
A Külügyminisztérium támogatásával, a kormányzati stratégia keretében 1997- ben havonta 8 oldalon önálló melléklettel jelentkeztünk, s ebben az évben közöltük az első országjelentést. AKI-tanulmány vizsgálta az állattenyésztés lehetséges ágazati stratégiáit, s egy sorozat keretében mutattuk be az unió földhasználatát, illetve gabonapiaci szabályozását.
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Mikó Ferenc gazdálkodó, az Enyingi Gazdakör elnöke: „Tizennyolc éve gazdálkodom, és már a legelső napon megrendeltem a Magyar Mezőgazdaságot. A szakmai anyagokon túl még azt tartom nagy előnyének, hogy a többi mezőgazdasági laphoz képest erre az újságra nem kell egy hónapot várni, minden áldott szerdán kézbe vehetem. Sok aktualitásról, szakmai programokról, a héten megtörtént eseményekről tájékozódhatok belőle, és egy-egy gazdaság bemutatása is nagyon hasznos számomra. El kell azt is mondanom, hogy én valamennyi mezőgazdasági újságot gondosan átlapozom, és visszatérve a Magyar Mezőgazdaságra, egészen az apróhirdetéseket és valamennyi mellékletét elolvasom, így az Erdőgazdaság és Faipart, és a juhászati mellékletet se hagyom ki. Tehát a-tól z-ig. Az kissé meglep, hogy az apróhirdetési lehetőségeket miért nem használják ki jobban a lap olvasói, pedig erre hatalmas igény mutatkozna. Engem is sokszor felhívnak azért, hogy mikor akarom eladni a használt gépeimet és mikor szándékozok újat vásárolni. Annak ellenére, hogy naponta csupán néhány órát alszom, mindig szakítok időt a szaklapok olvasására.” |
1998-ban már a második Leaderprogramot, s egyre több csatlakozásra érett hazai céget mutathattunk be. Ekkor dördült el a startjel, megkezdődhettek a tárgyalások a tíz plusz egy tagjelölttel. Ebben az évben a külügy támogatásával újraindult az Agrárutunk melléklet, immár a lap részeként.
1999-ben megkezdődik a gazdák valódi, gyakorlati ismeretekkel való ellátása. Megsokasodnak az előcsatlakozási alapokkal kapcsolatos, valamint az egyes ágazatok piaci kilátásairól szóló hírek. Tanulmány jelenik meg az unió földtulajdoni, földpiaci és földbérleti viszonyairól. Mellékletet adtunk ki Alapvető ismeretek az EU agrárgazdaságáról címmel, s az év végén meghirdettük a következő Hazám hazája, Európa vetélkedőt. Az év végén, amikor Brüsszelnek átadtuk a közösségi joganyag utolsó öt fejezetére vonatkozó magyar tárgyalási álláspontokat, már uniós szintű hazai vállalkozásokat mutattunk be a lapban.
A 2000-es évek elején a Magyar Mezőgazdaság további tematikus kiadványokkal rukkolt elő, így mellékletként jelent meg például a Juhászat, a Halászati Lapok, az Agrárrendtartási Hírlevél, valamint az Erdőgazdaság és Faipar. Létrejöttüket az az igény motiválta, hogy egy-egy tudományterület bővebb terjedelemben jelenhessen meg, ne legyenek korlátai a téma kifejtésének. Az ágazatok összefogása, anyagi és szakmai segítsége, sok esetben a minisztérium támogatása volt az, amely megteremtette ennek feltételeit.
Ehhez az évhez köthető egy ránk addig nem jellemző baki. A lap története is bizonyítja, elődeink és mi is távol tartottuk magunkat az aktuálpolitikától, ezt a távolságtartást azonban megszüntette helyettünk egy olvasónk: minden szűrőnkön átcsúszott egy apróhirdetés, ami meg is jelent. 2002-t írunk, a Medgyessy-kormány idején történik mindez, amikor kipattan a kormányfő kémelhárító múltja…
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Buczkó András, Tószeg: „1963-ban végeztem Gödöllőn, aranydiplomás gazdálkodó vagyok, és a mai napig fontosnak tartom, hogy naprakész legyek az információk tekintetében. Ezért fizetem elő a Magyar Mezőgazdaságot.” |
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa: „Több, mint két évtizede olvasója vagyok a Magyar Mezőgazdaságnak. Jó az újságban az, hogy a szakmai, gazdálkodási ismeretek közlése és a gazdaságpolitikai folyamatok követése egy élvezhető és hasznos koktélt alkot. A szakmaiság megőrzése mellett így a hírekre, a gazdaságpolitikai fejleményekre is rávilágít a lap. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben talán kicsit túl sok a hirdetés benne, de ez is a kiadó sikerét bizonyítja.” |
Ismertettük a támogatások egyszerűsített kifizetési rendszerét, s nyertes Sapa rd-pályázókat, -pályázatokat mutattunk be. Az FVM 300 helyszínt érintő nagyszabású felkészítő kampányához csatlakozva közöltük a programot, később pedig tudósítottunk az ott elhangzó leggyakoribb kérdésekről. Az MVH július 1-jei indulása után megszaporodtak a hivatallal kapcsolatos hírek, és ismertettük a Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati lehetőségeit is. A szaktárca Iránytű című sorozata alapján beavattuk az olvasót a parcellaazonosítás és a gazdaregisztráció mikéntjébe, és az ENAR használatába. Az év végén felhívtuk a gazdák figyelmét arra is, hogy az ősszel elvetett gabonát a következő évben már intervencióra is felajánlhatják, és hatodik alkalommal hirdettük meg a Hazám hazája, Európa vetélkedőt.
|
OLVASÓI VÉLEMÉNY |
A csatlakozás évében, 2004-ben 2 mellékletet adtunk ki újabb Sapard-pályázatokkal. A lapban Pályázati technikák címmel sorozat indult, amelyben kiemeltük a formai és jogosultsági hibákat. Közben tudósítottunk a programváltásról, hiszen zöld jelzést kapott az AVOP. További tudnivalók láttak napvilágot a gazdaregisztrációról és a MePAR-ról, ismertettük az induló NFT 9 jogcímét, s lezártuk a Sapard-ot.
|
Az ólomtól az internetig A kilencvenes évek elején egy-egy lapunk elkészítése majdnem három hétig tartott. A főszerkesztő, a vezető szerkesztő és az olvasószerkesztő által kijavított szöveget – amit az újságírók előbb mechanikus, majd elektromosan hajtott géppel írtak – gépírónőnk újra leírta, hogy olvasható, tiszta szöveget küldjünk a nyomdába. A képeket diafilmen kaptuk. Ezekből a tervezőszerkesztőnk grafit ceruzával az úgynevezett „tükrön”, egy üres lapon megtervezte az oldalakat. A nyomdába először a színes oldalakat kellett küldeni, és csak később a fekete-fehéreket. Ott ólom betűkből kiszedték a szöveges anyagot, a képeket a fotósok a megfelelő méretre készítették és retusálták. Ezután a montírozóba került az anyag, ahol a „tükör” alapján felmontírozták az anyagot. Előtte a szöveget egy példányban hófehér papírra kinyomtatták egy példányban, amiről szintén film készült. A kiadóba átküldött betördelt anyagot átolvastuk, kijavítottuk és visszaküldtük. A következő munkanapon átsétáltunk a nyomdába, hogy ellenőrizzük az oldalakat, az „utánnézőket”. Ők elkészítették a végleges montírozást, amit szintén ellenőriznünk kellett. Ez volt a „szalmiákon” nézés, és ha minden rendben volt, az oldalakról film készült, a színesekről négy, a kísérőszínesekről kettő. A filmekről nyomólemez készült, amiről az ofszet-rotációs gépek kinyomtatták az aktuális számot. A rendszerváltás környékén, a nyomdaipari forradalom idején minden megváltozott, elindult a „fényszedés”. Már nem ólom betűkkel, hanem számítógépek segítségével készült a szöveg, eleinte még a nyomda fényszedő üzemében. Azután szép lassan a kiadók is számítógépeket vásároltak, először az írógépek helyett, majd megkaptuk az első tördelőgépeket is. Ezeken nagyon felgyorsult a munka, majd elkezdtük használni a digitális fényképezőgépeket is. A számítógépen beírt szöveg már javítható, nem kell újra beírni. Tervezőszerkesztőre sem volt többé szükség, tördelőszerkesztőnk a szöveget, a képeket a saját ízlése szerint betördeli. A kinyomtatott oldalakat elolvassuk, kijavítjuk, a képeket bármikor kicserélhetjük. Nem kell nyomdába járnunk, rövidült az átfutási idő, így friss hírek is bekerülhetnek a lapba. Ha az oldalakat rendben találjuk, a tördelőnk feltölti őket a nyomdának, amelyből – a film kihagyásával – rögtön nyomólemez készül. Utána indulhat a nyomógép. Az új technológiának köszönhetően megszűnt a nyomdába futkározásunk, néha 100 kilométer távolságra. Jó felbontású monitorokon láthatjuk a megjelenő újság oldalait, ha kell, rögtön kijavíthatjuk a hibákat, és az utolsó percig betehetünk aktuális híreket. |
2004. április 28-án pedig, a pár nappal a csatlakozás előtt megjelenő számunkban hasonlóképpen összefoglaltuk amit addig tettünk a csatlakozás érdekében, megszólaltattunk szakembereket, akik aktív részesei voltak a tárgyalásoknak, és olyanokat, akik azzal váltak uniós gazdákká.
Visszatérve a már említett AKI tanulmányra, ami szerint a tényleges csatlakozás idejére a felkészülésben jelentős mulasztások halmozódtak fel, és amiben a válaszadók szerint a médiának is szerepe volt, az addig megjelent információk birtokában értetlenül álltunk az előtt is, hogy a felmérés szerint a média a szenzáció jellegű híreket hangsúlyozza, a tényekről nem ad pontos tájékoztatást, szélsőséges megközelítésével pánikot is kelt. Bár ez utóbbi megállapítással általánosságban egyetértünk, emlékeztetnénk azokra az esetekre, amikor lapunk oszlatta el a rémhírt, hogy a csatlakozás után 17 aranykoronánál gyengébb földeken nem lehet majd növénytermesztéssel foglalkozni, vagy gondoljunk a disznóvágással kapcsolatos álhírekre, amelyet Pat Cox, az EP 2004-ben leköszönt elnöke személyesen cáfolt egy kartali ölésen, és amelyről természetesen mi is tudósítottunk. De a madárinfluenza kapcsán is egyedül lapunk adott higgadt és korrekt tájékoztatást. A témák megközelítésében ehhez az elvhez azóta is tartjuk magunkat.
Hiába azonban minden információ, a tájékozottsághoz bizony olvasni kell. 1999- ben az angliai, a 150. Royal show-ra egyebek mellett egy kérdéssel invitálta a gazdákat a nagymúltú esemény házigazdája. Megkérdezte, megengedheti-e magának egy gazda, hogy tapasztalatlan, netán tájékozatlan legyen. Mert míg száz éve a természeti erőforrások, addig az informatika világában a szellemi tőke, az információ az, amely csúcsra juttathat egy vállalkozást, és ez egyre inkább így van.
|
Kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. rendezvényszervezési ágazata, Sári Enikő ügyvezető igazgató vezetésével szintén kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak. Ezek között a legfontosabb a Kaposvári Állattenyésztési Napok kiállítás, amely mára nemcsak a Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállításává, hanem országosan is meghatározó rendezvénnyé vált. A tavalyi után az idei kiállítás is nagy területi kihasználtság mellett zajlott: 27 hektáron mintegy 200 kiállító mutatta be termékeit és nyolcszáznál több tenyészállatot láthatott a közönség. A 25 ezer látogató több szakmai és közönségprogramot tekinthetett meg – reprezentatív keretek között. E tevékenységének köszönhetően a Magyar Mezőgazdaság Kft. – a piacon egyedülálló módon – nyomtatott és online eszközeivel is támogatni tudja kiállítópartnereit! |
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Nagy Sándor, Győrzámoly: „alapvető információkkal lát el, amiket tömörebben hoz, mint a hivatalos közlönyök. Nincs olyan sok reklám benne, mint a többi lapban, hosszú évek óta ragaszkodom hozzá.” |
Végül említést kell tenni a szerkesztőség munkatársairól, akikkel ma együtt szerkesztjük, írjuk a lapot, az érdem, ugyanis hogy a 70. évfolyamnál tartunk, közös. Meg kell ezt tenni azért is, mert sokszor éri az a vád a lapokat, így bennünket is, hogy „csak” újságírók írják, szerkesztik őket. Különösen mostanában erősödnek fel ezek a hangok, amikor például a GMO-ról esik szó. Kevesen emlékeznek rá, hogy 2004-ben, a hazai szaksajtóban elsőként, 14 oldalas összeállítást közöltünk a témával kapcsolatban, s már akkor figyelmet fordítottunk arra, hogy érveket és ellenérveket sorakoztassunk fel, méghozzá – ahogy a Fehér könyv fogalmaz és elvárja – „fajsúlyos szaktekintélyek” segítségével, megszólaltatásával. Hitvallásunk szerint ugyanis az olvasók, különösen a Magyar Mezőgazdaság olvasói azt várják tőlünk, hogy érveket és ellenérveket sorakoztassunk föl, s nem azt, hogy döntsünk helyettük. Ahogy azt már 2004-ben idéztük a kortárs olasz filozófustól, E. Agazzitól „A kockázatról azoknak kell dönteniük, akik azt viselik”. Ehhez azóta is tartjuk magunkat, ezért vagyunk büszkék rá, hogy a lap munkatársai, szerkesztői közül többen agrárvégzettségűek. Közös munkánk eredményeként csak tavaly összesen 3200 oldalon, 67 melléklettel jelent meg a Magyar Mezőgazdaság. Ez azt jelenti, hogy minden héten még egy, sőt volt, hogy több lapot kapott kézhez az olvasó.
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Horváth Gábor, főtitkár, MOSZ: „Csak az elismerés hangján lehet szólni arról, hogy hetvenéves a Magyar Mezőgazdaság. Nagy szó, hogy hétről hétre kézbe veheti az olvasó a friss sajtóterméket, hiszen az elmúlt hét évtizedben igen sokat változott a világ. Ám ezekhez a változásokhoz – legyen az politikai, gazdasági, informatikai stb. – mindig is kellő rugalmassággal alkalmazkodtak a lap készítői, majd tulajdonosai. Mint érdekképviseleti vezető, magam is jól tudom, tapasztalom, hogy az utóbbi években mennyire nehéz a politika igényeit kielégíteni. Egyfajta kötéltáncot jár az, aki megpróbál szakmai álláspontot képviselni, mivel a szakmai kritikának sincs ma helye a médiában. Ezért is tiszteletreméltó, hogy a MOSZ véleménye (igaz, piaci alapon) rendre megjelenhet a hetilap hasábjain, amely lehetőséget ez úton is köszönünk. Azt ugyanis leszögezném: a nyomtatott sajtónak ma is fontos, meghatározó a szerepe a tájékoztatásban, még akkor is, ha az internet világát éljük.” |
 OLVASÓI VÉLEMÉNY – Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke: „A kisbetűs magyar mezőgazdaság akkor sikeres, ha a helyben lakó emberek jövedelmét és vagyonát gyarapítja. Akkor sikeres, ha az egészséges élelmiszer és ipari alapanyag előállítása mellett védi a természeti környezetet, s nemcsak megóvja, hanem építi, javítja is azt. Ehhez a sikerhez a nagybetűs Magyar Mezőgazdaság a maga eszközeivel járul hozzá, amikor naprakész információkkal látja el a gazdálkodók minden rétegét. Különösen nagy szerepe volt az uniós csatlakozásra való felkészülésben, a szakembereknek szakmai iránymutatást nyújtott és azóta is ezt teszi. Azt kívánom, maradjon tartalmában ugyanolyan korrekt és szakmailag hiteles, mint eddig volt!” |
Az idők során sokat fejlődtünk, szakmailag és technikailag is. Az ötven év feletti munkatársak “digitális bevándorlóként”, a fiatalok “digitális bennszülöttekként” élik meg ezeket a változásokat. Egyvalami azonban biztosan nem változott: az alapító főszerkesztő gondolatához méltón, egyben a kor kihívásait megválaszolva végezzük a munkánkat. Egyedül olvasóinknak, a magyar gazdáknak, a gondolkodó gazdáknak akarunk megfelelni, mert úgy gondoljuk, hogy a szó igazi és átvitt értelmében is ők a mi gazdáink!
(Az írás elkészítésében nyújtott segítségéért ezúton mondunk köszönetet Varga Zsuzsanna és Romány Pál agrártörténészeknek.)
