0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Mindig zöld a kertem, akár az esőerdő

Miután Lengyel Ferenc „Dönci” „A legszebb konyhakertek” első helyezettje lett a Vajdaságban, a Temerini Kertbarátkör benevezte a hazai versenyre is, ahol szintén a dobogó legfelső fokára került. A korábban kamionosként dolgozó kertbarát keresztül-kasul járta Európát, ami igazán stresszes munkának bizonyult. Mindig is arról ábrándozott, hogy kertész legyen.

Szüleitől gyermekkorában leste el a földművelés szakmai fogásait, amit nyugdíjasként igyekszik újraéleszteni. Beleivódott, mit, milyen távolságra, mikor és mi után kell vetni, ültetni. Azóta az ismereteit könyvekből bővíti, vagy ismerősöktől lesi el a trükköket. Így került a kertbe a napvédő háló, a csepegtető rendszer.

„Nem csak kertészkedni szeretek, hanem a megtermelt zöldségeket rendszeresen fogyasztom is”- vallotta be a gazda, hogy saláta, paradicsom, paprika, zöldbab kerül a kertből a konyhába.

A nem is távoli múltban halászcsárdát is vezetett Temerinben, így a friss alapanyag fontosságáról tudott fogalmat alkotni. „A vendéglő részére évente négyszáz liter paradicsomot főztem be, de a többi zöldség is a kertemből került ki”- tette hozzá. Nyugdíjasként most jobban odafigyel négyszáz négyzetméteres konyhakertjére.

A területet tudatosan „kihasználja”. Az egyik kultúra kimegy, jön a másik, ősszel is szedi a zöldbabot, a paradicsomot, a paprikát.

Ahogyan mondja, „mindig zöld a kertem, akár az esőerdő”.

Ehhez magot maga gyűjt, de Magyarországról a Növényi Diverzitás Központból is kapott szaporítóanyagot, elvetette, nevelte, lefényképezte – ahogyan a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége kérte. Régi és új nemesítésű fajták egyaránt megfordulnak a kertjében.

Mivel kicsi a területe, odafigyel a technológia pontos betartására. Megtervezi a vetésforgót, alaposan felkészül az újabb növények érkezésére. Figyelembe veszi tápanyagigényüket, a környezet iránti elvárásukat, növényvédelmi problémáikat. „A növények, a kert szeretetét édesanyámtól tanultam még gyermekkoromban”- hangsúlyozta a szakember, aki úgy tartja, a szakmát folyamatosan tanulni kell, könyveket forgat, utazik, figyel, kérdez.

„A kertem jelenti a nyugtatót”- mutatott rá. Már korán reggel kerül egyet a növények között, ezzel kezdi a napot. Nincsen vakondtúrás, kiszáradt, lógó levelű zöldség, s akkor elégedett. Nem csak megtermeli a növényeket, magot fog, amit szívesen megoszt a kertbarátokkal, s tanácsokat is ad az érdeklődőknek. Bíztatja a környezetét, ha van tíz négyzetmétere, ültesse be, s egész évben eleget terem a konyhára.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu