Sajnos, ma még nem általános, hogy a gazdák a legelőjük adottságaihoz igazítanák a termelési célt. Ez azután gazdaságtalan termeléshez vezet, de mindenképpen költségnövekedést eredményez. A száraz fekvésű gyepek tápanyagellátás nélkül (Natura 2000-es területen) mindig keveset fognak teremni és kedvezőtlen legeltetési idény alatti megoszlással, ezért csak lassúbb fejlődésű, kisebb testtömegű, külterjesen tartható fajták legeltetésére alkalmasak.
Nem a legjobb megoldás ilyen területeken pédául charolais fajtát tartani, netán tejelő teheneket. Vagyis a mennyiséget és a minőséget egyaránt figyelembe kell venni, először abban a sorrendben, hogy a tartott állatot igazítjuk az ökológiai adottságokhoz és a gazdálkodási intenzitáshoz.
Ezután igyekezzünk a lehetőségek adta korlátok között javítani a termésmennyiségen és minőségen. A természetes legelők minősége takarmányozási szempontból akkor lesz jó, ha 60-80 százalékban pázsitfüvek és pillangósvirágú gyepalkotók, 10-20 százalékban pedig gyógynövények borítják a talajt.
Az a jó, ha borítatlan felszín nincs, nagyon kevés a mérgező- és szúrós növény (max. 5 százalék). A leromlott gyepeket a vízbefogadó képesség javításával, tápanyagpótlással, jól időzített kaszálással, lehetőség szerinti rotációs legeltetés kialakításával lehet javítani.
Minden állat ilyen jó gyepet igényel, a különbség a fű magasságában van a legeltetés során. Az más kérdés, hogy melyiknek milyen gyep jut.
