Először osztották ki az „Év sportolója” díjat a horgászsport terén, az V. Nemzeti Horgászsport Gála alkalmával. A FeHoVa nyitónapjára szervezett eseményen élversenyzők, szakvezetők s a versenyhorgászat támogatói részvételével. A szervezők bíznak abban, hogy a gesztusból hagyomány lesz, amihez biztos alapot ad az, hogy az elmúlt hat évben hetven érmet nyertek horgászaink a különböző világeseményeken.
Dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke a gálán hangsúlyozta: a díjazottakon kívül megannyi eredményes magyar versenyző jött össze ez alkalomból, akik személyében igazi példaképekről beszélhetünk: sok gyerek miattuk vesz botot a kezébe, s ami talán ennél is fontosabb, az ő hatásukra válik természetszerető és –óvó ember belőlük. A MOHOSZ éppen ezért kiemelt feladatként tekint a nemzeti horgászsport ügyére, s aminek a jövője és a gazdasági háttere jó előre biztosítottnak tűnik.
„Évente 500 millió forinttal támogatjuk a szövetséget és az egész magyar horgászat ügyét, hiszen közös érdekünk, hogy minél többen ismerjék és szeressék a hazai vizeinket”– ezt már Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mondta, aki megemlítette azt is, hogy az állam 54 ezer hektárnyi vízterület halgazdálkodási jogát adta át a MOHOSZ-nak, aminek eredményeképp évtizedes álom vált valóra: a természetes vizek a horgászok rendelkezésére állnak. „Ez egy valódi horgászparadicsom” – fogalmazott a vízterületek kapcsán a tárcavezető.
A horgászat támogatása révén ráadásul egy negatív tendencia is megfordult: az utóbbi években nőtt a horgászok száma, méghozzá közel 100 000 fővel, így mostanra már a 440 ezret is meghaladja. A profi versenyzők rétege persze ennél jóval szűkebb – mintegy kétezer főt számlál.
Kozári Miklós, az Országos Versenyhorgász Bizottság elnöke ennek kapcsán elmondta: 2017-ben tizennyolc országos bajnokságot szerveztek, méghozzá úszós, feeder, pontyfogó, illetve pergető kategóriában. Külön öröm, hogy ezeken túl világbajnokságoknak is otthont adtunk, köztük a 24. női VB-nek, amin csapat és egyéni érmeket is szereztek versenyzőink.

Noha a magyar horgászsport kiválóságainak neveit hosszasan lehetne sorolni, hárman vehették át az idei gálán az „Év sportolója” díjat, amit három kategóriában, többek közt a szövetségi kapitányok szavazatai alapján osztottak ki.
Az ifik közül ifj. Hamar Ferenc, a nők között Kovács Hajnalka, férfi kategóriában pedig Gurisatti Gyula vehette át a díjat.
A MOHOSZ elnöksége a Magyar Horgászatért Életműdíjat idén posztumusz díjként a tavaly elhunyt Katus Gyulának adományozták, valamint ünnepélyes fogadtatásban részesítették az október 23-án Horgászatért Érdemrendet kapott Szénási Bélát és Erdei Attilát, akik több évtizedes versenyzői és szövetségi kapitányi sikereikkel öregbítették a magyar horgászsport nemzetközi hírét.



