A nemzetközi McCain Foods, mely elsősorban burgonyából készült termékekre specializálódott, jelentős beruházást hajtott végre egy kifejezetten vertikális farmokkal foglalkozó cégbe, a TrueLeaf-be – írja az esmmagazine.com.
„A függőleges farmok olyan mezőgazdasági rendszerek, melyek lehetővé teszik a növénytermesztést a városok szívében, vagy épp olyan elszigetelt helyeken, melyek időjárási körülményei nem teszik lehetővé a vetést, aratást a szabad ég alatt a szokott módon.” – áll a TrueLeaf közleményében.
Max Koeune, a McCain Foods vezérigazgatója szerint a cég az elmúlt hatvan évben élen járt a mezőgazdasági technológiák kifejlesztésében alkalmazásában. Ennek szellemében alakítottuk ki stratégiánkat a következő évekre is. A TrueLeaf-fel együttműködve új trendeket, sőt új normákat fogunk bevezetni, elsősorban a környezetvédelem és a hatékony növénytermesztés tekintetében – tette hozzá.
Komoly lehetőségeket rejt
A TrueLeaf jelenlegi farmjai nagyvárosok centrumában helyezkednek el, így, ahogy ők írják „a farmtól, a villáig” környezetbarát, gazdaságos és pontosan nyomonkövethető, friss élelmiszereket tudnak a vásárlóiknak kínálni.
A cég jelenleg kiskereskedelmi láncokon keresztül értékesít, illetve számos vendéglátóegység beszállítója.
Egy olyan nagymúltú multinacionális cég segítségével, mint a McCain Foods jóval magasabb szintre emelhetjük a működésünket. Első lépésként biztos vagyok abban, hogy Kanada-szerte gyors terjeszkedés várható, de reméljük, hogy globálisan is egyre több helyen jelenünk majd meg friss, helyi termesztésű termékeinkkel. – tette hozzá Gregg Curwin, a TruLeaf alapítója és igazgatója.


