A sivatagi gazdálkodás igencsak drága „mutatvány”, hiszen a növények öntözésére használt vizet a gazdák súlyos pénzekért, tartályhajókkal szállíttatják maguknak. Tekintve, hogy a sivatagi gazdaságokban nagyjából háromszor annyi vízre van szükség, mint például a mérsékelt éghajlatú területeken, szinte kivitelezhetetlen az ottaniak számára a földművelés, az Egyesült Arab Emírségek éppen ezért az élelmiszereinek közel 80 százalékát importálja.
Az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény szerint 2045-re 135 millió ember veszítheti el otthonát és megélhetésék az elsivatagodás következményeként.
E tény felvetette a kérdést, hogy mégis hogyan lehetne élelmiszert termeszteni ilyen szélsőséges körülmények között, s aminek kapcsán egy norvég tudós úgy gondolja, megadhatja a választ. Kristian Morten Olesen ugyanis 2005 óta fejleszt egy anyagot, amit Liquid Nanoclay-nek (LNC) nevezett el – nyers fordításban „folyékony nanoagyag” –, s amit a homokszemcsékkel összekeverve elérte, hogy utóbbiak fizikai tulajdonságai teljesen megváltozzanak: az eljárás után kötődnek a homoszemek a vízhez.
A kutató szerint a folyamat semmilyen kémiai anyagot nem tartalmaz, s a kezelés után mindössze hét órára van szükség ahhoz, hogy a gyenge minőségű homokos talajból hasznosítható mezőgazdasági terület váljon.
– részletezte a norvég kutató.
Az eljárást az Emírségekben nemrégiben a gyakorlatban is tesztelték, egyebek közt padlizsán- és paradicsomültetvényeken. Az vizsgált területeket a szakemberek kettéválasztották, s egyik felüket az említett anyaggal kezelték.
Az eredmény: 50 százalékkal kevesebb vízre volt szükség ezek esetében a kezeletlen területekhez képest. Ez pedig azt jelenti, hogy a sivatagban gazdálkodók átlagban 5000 dolláros hektáronkénti költsége a felére csökkenhet. A kezelés hatása a megmunkált földeken öt évnél is tovább tarthat.
