0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 12.

Megyéket ugrott át a pestis, mire a Mátrába jutott?

Egyelőre nem tudni, hogyan került a pestis a Mátrába. Eddig mintegy háromszáz mintát vizsgáltak meg Hevesben az afrikai sertéspestis (ASP) miatt. Az eddig elhullott vaddisznók nagy részét egymáshoz közel, egyet lakott terület mellett találták meg.

Az első esettel együtt a mai napig összesen hét, elhullottan talált vaddisznónál igazolták az afrikai sertéspestis vírusának jelenlétét, tudta meg a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) a heol.hu. A hivatal fontosnak tartotta kiemelni, hogy egyelőre mindegyik hullát az elsőhöz közel, az úgynevezett különösen ellenőrzött területen belül találták.

Az esetek nagyobb része lakott területtől távol talált vaddisznó, azonban a második esetet lakott terület határán (Mátrafüreden, az üdülősor végén) fedezték fel.

Hogyan indult hazánkban a fertőzés?

A Nébih szerint csekély az esély arra, hogy vaddisznók hozták be, mivel még a szomszédos Szlovákiában sem állapították meg a betegséget. Arra a felvetésre, hogy Ukrajnából vagy Romániából érkező élelmiszerekkel hogyan juthatott be a sertéspestis, úgy feleltek, az állategészségügyi hatóság szorosan együttműködik a határállomásokon dolgozó szakemberekkel, szervezetekkel. A poggyászok ellenőrzése folyamatosan zajlik, de ez nem nyújt 100 százalékos garanciát. Az utazók felelősségteljes magatartása elengedhetetlen az ASP megelőzésében. A betegség eredete után nyomoznak.

Az ukrán és román határtól jó néhány megyét átugrott a vírus, mielőtt Heves megyében bukkant föl. Ugyanakkor Borsod megye közepén is ellenőrzik a kilőtt vaddisznókat, bár ott eddig nincs regisztrált fertőzés.

A Nébih szerint az afrikai sertéspestis bejelentési kötelezettség alátartozó betegség, így amennyiben az állattartó, vagy az állatorvos számára az ASP gyanúja felmerül, mindig kell, kellett mintát küldenie. Járványügyi monitoring rendszer is működik 2011 óta, amikor Oroszországban kezdett terjedni a betegség. Ennek során más okból elhullott sertés esetében az ASP kizárása is megtörténik, illetve a program részeként az ország minden megyéjéből érkeznek egészséges állatokból vett minták ASP kizárására.

Az országos főállatorvos rendelkezésére a vadászterületeken a vadászoknak folyamatosan keresniük kell az elhullott vaddisznókat. Amennyiben ilyet találnak, akkor azt be kell jelenteni a járási hivataloknak, akik a mintavételt követően eljuttatják a mintákat a vizsgáló laboratóriumokba.

Borsod megye területének egy része magas kockázatú területi besorolást kapott, így ott szintén keresni kell a vadászoknak az elhullott vaddisznókat, valamint minden kilőtt vaddisznót is meg kell vizsgáltatni.

2017-ben több mint ezer házi sertés vizsgálata történt meg, míg vaddisznók esetében ez a szám meghaladta a nyolcezer-ötszázat. A Nébih tájékoztatása szerint a házisertés-állományok felmérése folyamatosan történik.

Hevesben, eddig összesen 109 kis és nagy létszámú állattartó tenyészetben 6027 sertést írtak össze. A fertőzés megállapítása óta 110 vaddisznómintát és 11 házisertés-állományból származó 168 vérmintát vizsgáltak. A mintákat mindennap átveszik, az intézeti eredmény 72 órán belül elkészül.
Forrás: heol.hu