0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 12.

Hagyományteremtő rendezvény a Tuzson arborétumban

Szívén viseli Tar település a Nógrádikum címmel is kitüntetett Tuzson arborétum sorsát. A falu vezetése tavaly hagyományteremtő céllal tartott egy rendezvényt a névadó emléke előtt tisztelegve, melyet idén május 19-én folytatnak.

A Tuzson János botanikusról elnevezett területen található egy európai szinten is ritkának mondható fafajta, az atlaszcédrus. A település vezetése tavaly hagyományteremtő céllal tartott egy rendezvényt a névadó emléke előtt tisztelegve. Az esemény olyan sikeres volt, hogy május 19-én, szombaton ismét megrendezik. A botanikus leszármazottja, egy államtitkár is beszédet mond.
– Célunk, hogy az Európa-szerte ritkának számító fajt és az arborétumot jobban megismerjék az emberek – mondta Turopoli Zsolt, a falu vezetője.
Idén túrával kezdik a napot, majd a polgármester köszöntője után dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója mond beszédet. A koszorúzást követően a család részéről dr. Tuzson Bence államtitkár szólal fel. Ezután „Kezünk munkái” címmel nyílik kiállítás, amelyen helyi lányok és asszonyok által készített alkotások lesznek megtekinthetők. Később zenés és táncos műsorok szórakoztatják az érdeklődőket, a gyerekeket pedig erdészeti foglalkozások várják majd.

Forrás: nool.hu