A kincstár a Magyar Időkkel közölte: a benyújtott kérelmek alapján úgy tűnik, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy ötmillió hektár földterület után igényeltek támogatást a gazdálkodók. A támogatásokra bejelentett állatállomány ugyanakkor kissé emelkedett, a szankciómentes határidőig főként szarvasmarhából jelentettek többet a kérelmet benyújtó gazdálkodók.
Bár az egységes kérelemfelületen bejelentett földterület és állatlétszám alapján kifizethető összeg nagyban függ az ellenőrzések eredményétől, várhatóan az előző évekhez hasonlóan, az idén is elérheti a 400 milliárd forintot.
A MÁK április 3-án nyitotta meg az egységes kérelmek beadására szolgáló felületet, ahol idén minden eddiginél több, összesen 44 jogcímen igényelhettek támogatást az érintettek, illetve teljesíthettek valamilyen adatszolgáltatási kötelezettséget.
Ebben az esetben azonban munkanaponként egy százalékkal csökken az elnyerhető támogatás értéke. A júniusi határidőt követően végleg lezárul a benyújtási felület, ezt követően az államkincstár érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmeket.
Az agrárkamara korábbi tájékoztatása szerint ebben az évben 177-178 ezer egységes kérelmet nyújthatnak be a gazdálkodók, így a következő napokban várhatóan még néhány ezer dokumentum érkezik a kincstárhoz.
A gazdálkodók érdekében az államkincstár idén is előzetesen ellenőrzi a kérelmeket.
Ennek során a május 15-i beadási határidő után az ügyfélkapura kiküldött végzésben értesítik a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát találtak. A termelők az értesítésekben szereplő pontokon a szankciómentes benyújtási határidőt követően 35 napon belül még változtathatnak. Ebben az esetben a támogatási összeg csökkenésétől sem kell tartaniuk.


