Legelőször is azt kell tudni, hogy csak a konstans, más néven szabad elvirágzású fajtáktól remélhetjük, hogy nagyjából ugyanolyan termésekkel örvendeztetnek meg a következő évben is. Ha ellenben valamilyen hibridfajtánk volt ebben a szezonban, arról nem érdemes magot fogni, mert a beltenyésztett paradicsom-szülővonalak tulajdonságait látnánk viszont a felnevelt növények terméseiben, annak pedig nem feltétlenül örülnénk. Jobban tesszük, ha jövőre inkább újra meg
vesszük a hibridvetőmagot, vagy palánta formájában szerezzük be a hibridfajtákat (a fajtanév utáni F1 jelenti azt, hogy hibriddel van dolgunk, bár ezt nem minden leírás tünteti fel, érdemes utánanézni).
A „nagymama kedvenc paradicsomaival”, vagyis a régi tájfajtákkal ez a dilemma szerencsére nem áll fenn, azok biztosan szabad elvirágzásúak, és saját használatra bárki foghat róluk magot továbbtermesztésre.Ahogy évekkel ezelőtt, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet egyik rendezvényén a Növényi Diverzitás Központ tudományos munkatársa elmagyarázta, a trükk abban áll, hogy érdemes némi vízzel összekeverve, befőttesüveg
be töltve és lezárva 24 órán keresztül állni hagyni a magokat, mielőtt megtisztítjuk őket. Ez a vizes erjesztés segít feloldani a magokat körülvevő kocsonyás szövetet, amely adott esetben a csírázás gátja lehet. Egy paradicsomtermésnyi magot egy közepes befőttesüveg térfogatára kell fölhígítani. A huszonnégy óra letelte után bő vízzel, sokszor ismételve addig kell mosni a magot, amíg teljesen eltűnnek a piros szövetrészek, és utána következhet a szárítás. Lehetőleg ne újságpapíron szárítsuk, inkább műanyag ládában, vagy olyan felületen, ami nem ragad rá a magra.
És még egy jó tanács: ne felejtsük el következetesen megjelölni, melyik edényben melyik fajta magja van! Két napig még mindenki emlékszik rá, de mire kiszáradnak a magok, óhatatlanul elfelejtjük, milyen sorrendben voltak az edények.


