Az írországi Tullamore-ban hirdették ki szeptember 22-én az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének 2018. évi eredményeit, és itt adták át a díjakat a nyertes településeknek. A gálára Európa kilenc országának több mint háromszáz településéről érkeztek.

A magyar települések felkészülését kilenc hónapon keresztül segítette a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából kertész, tájépítész és turisztikai szakértőkből álló bizottság. A verseny minden évben komoly kihívás a résztvevőknek, hiszen követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti- és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, valamint a tájvédelem szempontjai is. A zsűritagok emellett kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, rendezettségére, falfirka-mentességére.

A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri június 27. és június 30. között kereste fel a két magyar települést, ahol a meglévő virág- és növényállomány mellett azok gondozását, a fenntarthatóságra fordított figyelmet, a klíma- és környezettudatos tevékenységeket, a turisztikai programokat és az infrastruktúrát értékelték.
Az Entente Florale Europe több mint verseny: kampány az európai közös környezeti és kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért az európai összetartozás jegyében. A verseny egyedülálló programja kontinensünkön évente több millió embert mozgósít, és több tízezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus, élhető települési környezet kialakítása és megóvása érdekében.




