Az ezredforduló tájékán azonban, ahogy a biogazdaságok
Európa-szerte egyre inkább megerősödtek, úgy az őshonos, ellenálló fajták iránt is növekedett az igény.
Ez a folyamat a mai napig tart – ez alól a marans sem kivétel, melynek különös elnevezése a hasonló nevű francia halászfalura utal, ahol a fajta bölcsője ringott. Ezeknek a tollasoknak nagy értéke, hogy tojásai sötét vörösbarnák, mondhatni, ez a marans védjegye, ami egyfajta biztosítékot jelent a fogyasztók számára is, hogy valóban azt kapják, amit szeretnének. A francia mezőgazdasági minisztérium megbízást adott a múlt század végén különböző kutatóintézeteknek, hogy alaposan vizsgálják meg e különleges fajta tojásait, különös tekintettel azok héjszerkezetére.
Ugyanis a tapasztalatok azt mutatták, hogy a marans tojásaiban nem találhatók meg szalmonella-baktériumok.
Nos, a kutatások alapján fény derült arra, hogy a maranstojás pórusai jóval kisebbek, mint az más fajtákénál megszokott, illetve a membránréteg is jóval vastagabb.
A maransnál azonban fajtajelleg a fehér láb, s bizony nem könnyű megőrizni, hogy a tyúkok sötét színű, különleges struktúrájú tojást tojjanak, ugyanis hibás lábszín, torzult taraj vagy a fajtajellegnek nem megfelelő mintázat esetén gyakran előfordul, hogy nem a fajtajellegnek megfelelő tojást tojják. Hosszantartó genetikai kutatások kezdődtek, s ma már tudjuk, hogy a gyakorlatban a probléma megoldását a nagyon világos pehelytollakkal rendelkező kakasok tenyésztésbe vételével lehet megoldani.
Napjainkban hazánkban is egyre több a maranstenyésztő, az értékes fajtát nemcsak biogazdaságokban, hanem egyre többen tartják háztáji körülmények között is.
