Történt egyszer, hogy általános tünetcsoporttal beérkezett hozzánk egy kosorrú törpenyúl, Thor. Bágyadt volt, gubbasztott, nem evett. Korábban is volt már hasonló tünetcsoportja, amely könnyedén és gyorsan megoldódott egy általános kezelési protokoll alkalmazásával. A mostani esetben sem találtam igazán okát a rosszullétnek, hiszen nem történt változás táplálkozásában vagy más életkörülményében.

Fotó: Dr. Landauer Krisztina
A gyomor könnyen áttapintható volt, kevés tartalom volt érezhető benne, ezért az általános bélmozgatók, görcsoldók adása mellett döntöttem, infúziós kezeléssel kiegészítve. A másnapi kontrollvizsgálat során a tulajdonos nem tudott beszámolni javulásról. Az ismételt fizikális vizsgálat alkalmával viszont most már a gyomor teltsége egyértelműen kitapintható volt. A röntgenvizsgálat is gyomor stasist igazolt. Ilyen esetekben nincsen idő várakozni. Ha gyógyszeres kezeléssel nem sikerült beindítani a gyomor perisztaltikáját, akkor műtéti beavatkozásra van szükség. A nyulak altatása nagyobb rizikót jelent, mint a kutyáké, és ez fokozottan igaz a lesoványodott, beteg egyedekre. Thor súlya az elmúlt pár napban drasztikusan csökkent, az 1 kilogrammot is alig érte el, és le volt gyengülve. Súlyos állapotát az is igazolta, hogy az előírt narkotikumok csak töredéke is elég volt a műtét folyamán az anesztéziához. A gyomor feltárásakor a gyomortartalmat eltávolítottam, sebet zártam, és a béltraktus átvizsgálása következett. Más eltérés nem volt látható, így a műtét gyors befejezése és a páciens mihamarabbi ébresztése következett. Hosszasan ébredt, intenzív posztoperatív ellátást igényelt, de lassan visszatért a tudatállapota.
Étvágya ismét romlott, súlya csökkent és a kényszeretetést is egyre nehezebben fogadta el. Egyre kevesebbet mozgott, ismét sokat gubbasztott. A kontrollvizsgálatok során nagyfokú gyengeség és letargia jellemezte állapotát, erőteljes kachexiát tapasztaltam nála, és feltűnően halvány volt a nyálkahártyája. Saját hematológiai vérlaborral ellenőriztük a vérképet, és igen súlyos nem regeneratív anemia igazolódott. A hematokrit értéke 11 százalékot mutatott, azonnali vérátömlesztésre volt szükség. Szombat koradélután esély sem volt vérkészítményt szerezni, de a pacientúrámban szerencsére volt fiatal oltott, egészséges házinyúl, akinek gazdáját felhívtam, és segítséget kértünk tőle. A donor nyuszi 12 milliliter vért adott a most már csak 1 kilót nyomó páciensünknek. A transzfúzió után pár órára már határozott javulásról számolt be a tulajdonos. Étvágya visszatért, élénkebbé vált, ismét érdeklődött környezete iránt. Pár nap elteltével a kontroll-labor szerint 29 százalékra emelkedett a hematokrit értéke. Ez nagyon jó eredménynek számít, de a súlyos fokú anemia okát ki kellett deríteni.

Fotó: Dr. Landauer Krisztina
Kértem a vérből citológiai vizsgálatot, hogy a nem regeneratív anemiának okát kiderítsük. Az eredmény alapján egy közepesen súlyos gyulladás volt gyanítható, de a vérsejtek morfológiája alapján még a leukémia is szóba jöhetett. A citológiai vizsgálatot végző orvos javaslatára prednisolon kúrát kezdtünk el. Azonban a varratszedéskor más probléma is felvetődött. A műtétet megelőzően infúziós kezelést kapott subcutan, de a keringési elégtelenség következtében az infúzió kis része nem szívódott fel, és a has bőre alatti kötőszövetben deponálódott. Sajnos azon terület egy részét is érintve, ahol a műtéti sebet kellett ejteni. Ennek megfelelően ez a terület nem gyógyult megfelelően, és az érintett felületen a bőr és a bőr alatti kötőszövet elhalása mutatkozott. Így csak a varratok egy részét lehetett eltávolítani, a többi területet lágylézer-terápiával gyógykezeltük. A kezelés következtében a seb szépen lassan gyógyulni látszott. A kéthetes szteroidkezelést követően a vérvizsgálat regenerációt mutatott, a hematokrit értéke ismét a normál tartományban volt, így szép lassan, leszálló dózisban a prednisolon kúrát be lehetett fejezni.
Fizikális vizsgálattal hasfalsérvet tapintottam ki, de nemcsak a műtéti területen, hanem attól distalisan is. Emiatt újabb műtétre volt szükség. A has középvonalában az izomlemezek egy része elvékonyodott, és több helyen sérvkapu alakult ki. A reparációs műtét hosszadalmas volt, és a műtét utáni fájdalomcsillapítás ellenére a kis állat nem evett, ismét kényszeretetni kellett. Súlyából ismét veszített, de pár nap elteltével lassan visszatért a kondíciója. Sokat segített neki, hogy ismét együtt lehetett a társával, ezzel segítve a gyógyulását. Sok megpróbáltatáson van keresztül a kis állat, egyelőre jól van, és remélhetőleg legközelebb csak oltáskor találkozunk vele.

Ajánljuk még: