Ahogy a szakportálok, illetve számos regionális közéleti portál is részletesen beszámolt róla, különösen az alsó-ausztriai Marchfeld térsége, valamint Stájerország és Burgenland egyes részei voltak érintettek.
Zöldségben, gyümölcsben tarolt
Marchfeld környékén május 4-én, vasárnap késő délután csapott le a jégeső,
A térségben jelentős kertészeti termesztés folyik (pl. hagyma, spárga), ezek a kultúrák károsodtak elsősorban, illetve a szántóföldi növények is, írta a fruitnet.com az Österreichische Hagelversicherung nevű agrárbiztosító információira hivatkozva. A biztosító szakértőinek első felmérése szerint Alsó-Ausztriában 500 ezer euró körüli a kár.

Stájerországban Weiz és Hartberg-Fürstenfeld térségében volt jégeső, ott főleg a gyümölcsösökben tett kárt, megrongálva a jégvédő hálók tartószerkezetét is, illetve ott is folyik szántóföldi növénytermesztés is, amely ugyancsak károsodott. A stájerországi kárt 800 ezer euróra becsülik.
A viharok továbbvonultak Burgenland déli részén, Güssing és Jennersdorf körzetében ugyancsak főleg gyümölcskultúrákban okozva kárt, de legelőket és szántóföldi növényeket is érintett. Az előzetes becslések szerint a károk összértéke itt 600 ezer euróra tehető.
Egyre súlyosabb viharok, egyre sérülékenyebb agrárium
Az éghajlatváltozás miatt a jégesőszezon egyre korábban kezdődik és egyre hosszabb ideig tart, foglalja össze a szakértői véleményeket a Landwirtschaftliches Wochenblatt. Mint írják, az emelkedő hőmérséklet szintén növeli a jégesőkárok kockázatát a mezőgazdaságban. A szokatlanul meleg hétvége lezárásaként megérkező jégeső nagyon heves volt. A merkur.de portál cikke a helyi önkéntes tűzoltókat is idézte, akik szerint
És ez még csak az idei első ilyen esemény volt… Az Österreichische Hagelversicherung szakértői röviddel a vihar után megkezdték a kárfelmérést. A jégesőszezon kezdete a mezőgazdasági szakbiztosító szerint megmutatja, hogy a szabadtéri mezőgazdaság mennyire sérülékeny.