A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szentkirályi Magyarország Kft. gyáravató ünnepségén Szentkirályon elmondta, hogy ez az ásványvíz- és üdítőitalgyártó 2021-ben indult, nagyjából 11 milliárd forint értékű fejlesztési programjának az egyik mérföldköve, amelynek eredményeként jelentősen bővült a vállalat palackozó kapacitása.
Beszédében kiemelte, hogy a beruházáshoz az állam 3,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve elő azt, hogy az ásványvizek, illetve a Pepsi termékek palackozási igényét helyben ki lehessen elégíteni.

„Innentől kezdve a Magyarországon elfogyasztott Pepsi termékeket immár nem valahonnan külföldről kell importálni (…) Tehát gyakorlatilag import helyett saját termelés” – fogalmazott.
Külön kitért a környezetvédelmi szempontokra is, kiemelve, hogy a kamionoknak ezentúl másfél millió kilométerrel kevesebbet kell megtenniük, ráadásul bővítették a víztisztítómű kapacitását és kiépült egy szennyvízkezelő üzem is.
Fontosnak nevezte, hogy
„A Szentkirályi továbbra is magyar egy nagy nemzetközi együttműködésben. Ezt mi, akik egy kis közép-európai nemzet vagyunk, nagyra értékeljük. Úgy, ahogyan a Pepsi-gyártás hazahozatala is nemcsak egy 11 milliárd forintos beruházás, hanem egy fontos érzelmi kérdés, úgy ez nekünk, magyaroknak érzelmi kérdés, hogy a felépített magyar brandek valóban magyar brandek maradjanak” – szögezte le.

Forrás: MTI
Szijjártó Péter tudatta, hogy az olasz vállalatok Magyarország a tíz legnagyobb beruházói közösség közt vannak, Olaszország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és tavaly először a negyedik legfontosabb exportpiaca is lett.
Valamint érintette azt is, hogy
Aláhúzta, hogy a régió az európai autógyártás egyik fellegvára, viszont emellett az élelmiszeripar is egy lehetőség a sokszínűsítésre, amivel élnek is a jelek szerint.
Ennek kapcsán emlékeztetett az elmúlt időszak válságaira, s fontosnak nevezte a tanulságok levonását, márpedig – mint leszögezte – az egyik ilyen, hogy stratégiai fontosságú kérdés az élelmiszerekkel való önellátás képessége.
Megjegyezte, hogy az élelmiszeripar hazánkban amúgy is stratégiai ágazat, amelyik több mint 140 ezer embernek ad munkát.