Nincs is szebb látvány, mint ahogy a hajnali nap sugarai megtörnek a több ezer lóerőt rejtő motorházak fényezésén. Egészen elképesztő látványt nyújtanak az egymás mellé sorakoztatott mezőgazdasági gépcsodák, főleg így nyitás előtt még csendben. Magányosan sétálni a hengerhegyek között lenyűgöző élmény.

Ugyanis ezen sorok írásakor még pár perc van nyitásig, a kiállítók még az utolsó simításokat végzik, ám a szervező csapat már megtartotta az indulás előtti utolsó eligazítást. A szántóföldi gépbemutató sztárjai feltankolnak, a drónok még végeznek a próbarepülést, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok méltán híres lovait is előkészítették a hivatalos megnyitóra. És az sem utolsó szempont, hogy a lacikonyhán már sercegnek a húsok, és a kürtöskalácsos is kinyitott. Hónapok óta készülünk erre napra, idén is felejthetetlen élményt szeretnék nyújtani a kiállítás minden résztvevőjének.
Velünk és magazinjainkkal a színsor elején lévő standunkon találkozhat. Várjuk olvasósarkunkban. Annál is inkább, mert
melyek jelentős része a Bábolnai Gazdanapok főbb témáival vendégeivel foglalkoznak.
A kiállítás aktuális eseményeiről pedig itt honlapunkon, és facebook oldalunkon tudósítunk írásokkal, videókkal, fotógalériákkal.



