0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 3.

750 km, 100 autó, 1 verseny: XIX. Coop Rally

Idén ünnepli megalapításának 30. évfordulóját a magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport, amely szeptemberben 19. alkalommal, száz autóból álló mezőnnyel rendezte meg a Magyarországon előállított termékek népszerűsítését zászlajára tűző Coop Rally-t.

A Coop immáron három évtizede működteti franchise-rendszerét, amely a magyar piac egyik legstabilabb pillérévé vált. Kevés gazdasági szervezet mondhatja el magáról, hogy három évtizede változatlanul a hazai közösségeket szolgálja, miközben folyamatosan megújul és fejleszt.

A kereskedelmi csoport hazánk legkiterjedtebb és legnagyobb lefedettséggel rendelkező üzletlánca, ezernégyszáz településen megtalálható mintegy kettőezer-egyszáz üzletével – szinte nincs olyan térség, ahol ne lenne jelen.

Éppen ezért az üzletlánc számára kulcsfontosságú a magyar beszállító partnerekkel való együttműködés, mellyel biztosítani tudja a magyar lakosság, így az üzleteibe naponta betérő közel egymillió vásárló folyamatos és biztonságos áruellátását. A hatalmas lefedettség azonban nemcsak gazdasági jelentőségű, hanem közösségi is: a Coop-boltok a mindennapok találkozási pontjai, a vidéki élet szerves részei.

Coop Szuper – 94. sz. Coop ABC Villány/Mecsek Füszért Zrt., | Kép: Szivek Laura

A Coop Rally első napján a Coca-Cola HBC Magyarország (Dunaharaszti), a TUTTI Kft. (Rábapatona), a Lipóti Pékség Kft. (Lipót), a 761. Coop Szuper Plusz (Tét), valamint a Szatmári Malom Kft. (Veszprém) nyitotta meg kapuit az „utazó cirkusz” előtt, míg verseny második napján a Tolnatej Zrt. (Szekszárd), a Coop Szuper – 94. sz. Coop ABC Villány/Mecsek Füszért Zrt., valamint a Mogyi Kft. (Baja) vállalták magukra a házigazdák szerepét. A volánok mögött a szervezettel kapcsolatban álló gyártók, beszállítók, termelők, szaktárcák képviselői és olimpikonok – például Szabó Gabriella kajakozó, valamint Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám úszók – foglaltak helyet,

akik együttesen több mint harminc­ezer munkavállalót és évi 2200 milliárd forint forgalmat képviselnek a hazai piacon.

A szakmai program modellje és útvonala jól mutatja, milyen széles körű együttműködések működtetik a hazai kereskedelmet: családi vállalkozásoktól a nagyüzemeken át a Coop üzletekig.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke és Kovács Ágnes, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, a XIX. Coop Rally megnyitó eseményén, Dunaharasztiban

A látogatások során a résztvevők mélyebb betekintést nyerhettek a vállalatok működésébe és történetébe, valamint abba, hogy milyen szerepet töltenek be a magyar élelmiszer-gazdaságban. Megismerhették a cégek Coop-hoz fűződő kapcsolatait, áttekinthették a gazdag termékportfóliókat és képet kaphattak az innovációs törekvésekről is. Fontos hangsúlyozni, hogy a főszervező és az egyes helyszínek nemcsak az élelmiszer-ellátásban töltenek be kulcsszerepet, hanem az adott városok, régiók életében is meghatározóak: jelentős adófizetőként és stabil munkaadóként erősítik a helyi közösségeket.

A kihívás lényege a korábbi évekhez hasonlóan az volt, hogy a versenyző párosoknak egy megadott útvonalon kellet minél rövidebb idő alatt végighaladniuk, és az egyes megállóhelyeken teljesíthető játékos feladatokkal, illetve az adott cég tevékenységéhez kapcsolódó tesztekkel a lehető legtöbb pontot összegyűjteniük. Mindeközben a kísérő csapat – kiváltképpen a média képviselői – sajtótájékoztatókon vehettek részt, ahol a vállalatok vezetői, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági tagjai, továbbá a települések polgármesterei osztották meg gondolataikat. A protokollprogramot követően a jelenlévőket gyárlátogatásokra és kóstolókra invitálták.

A két nap összesített eredményei alapján, a szerdai gálavacsorán a Metsa Tissue Hungary Kft. csapata (Barkóczi Gábor–Gödri Sándor) vehette át az első helyért járó trófeát a Coop Rally fővédnökétől, Nagy István agrárminiszertől. Az ezüstérmet Bonbonetti Choco Édesipari Kft. (Kertész Imre–Kordás István Sándor) érdemelte ki, míg a dobogó harmadik fokára a Fornetti Kft. állhatott (Horváth Gyula–Kiss István).

Az Agrárminisztérium legjobb állomáshelynek járó fődíját a por alapú élelmiszerek területén élenjáró – több mint hatvan országba exporttevékenységet folytató – TUTTI Kft. érdemelte ki.

A cég közel 150 munkatársat foglalkoztat Rábapatonán, ahol több mint 2200-féle poralapú terméket állít elő: kakaóporokat, instant italokat, táplálék-kiegészítőket, sporttápszereket, vitaminkészítményeket, valamint cukrászati és gasztro alapanyagokat.

A vásárlók nagy kedvence a Tutti Sweety Brownie és Csokoládés muffin 2in1 alappor, amit a Coop Rally résztvevői kész állapotban is megkóstolhattak Rábapatonán | Fotó: Szivek Laura

A piaci tendencia azt mutatja, hogy a por­alapú termékek iránti kereslet dinamikusan nő, mely trendet felismerve és kihasználva a TUTTI mára meghatározó szereplőnek tekinthető az élelmiszer, étrend- és táplálékkiegészítők kategóriájában egyaránt. A klasszikus termékek mellett – mint a minden háztartásban ismert TUTTI holland kakaó, vagy a komoly nemzetközi díjakkal kitüntetett Jegeskávé – egyre hangsúlyosabbak a modern fogyasztói életstílushoz illeszkedő alternatívák: a funkcionális italporok, a vegán megoldások, a koffeinmentes pótkávék és az egyszerűen elkészíthető, időtakarékos édes fogások.

Sajtótájékoztató a Tutti Kft. központjában. Résztvevők (balról jobbra): Molnár-Nagy Béla Zoltán, Rábapatona Község polgármestere; Németh Gergely, a NAK Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetének elnöke; Tállai András, miniszterhelyettes, élelmiszer-gazdaságért felelős államtitkár; Prohászka Andrea, a Tutti Kft. ügyvezető igazgatója; Kelemen János, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja; Szemerits Attila, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály vezetője.| Fotó: Szivek Laura

2019-ben új lendületet hozott a vállalatnál a generációváltás, amikor az alapító Prohászka Ottó vegyészmérnök, élelmiszeripari szakmérnök, feltaláló átadta a stafétát lányának, Prohászka Andreának. Az új ügyvezető a következőképpen gondolkodik a pozicionálásról és a kora őszi eseményen való részvételről: „Hiszünk benne, hogy a por formátum nemcsak praktikum, hanem lehetőség is: sűrítve hordozza mindazt a tudást, minőséget és innovációt, amit a TUTTI képvisel.

A Coop Rally számunkra azon túl, hogy egy izgalmas verseny, az ismerkedések miatt is fontos: találkozás a hazai értékekkel, a tudatos fogyasztókkal és azzal a szakmai közösséggel, akik hozzánk hasonlóan hisznek az értékalapú fejlődésben.

Legyen szó klasszikus fagyi- és kakaóporról, vagy újgenerációs desszertjeinkről, funkcionális italporainkról, táplálékkiegészítőinkről, minden termékünk mögött ott a csapatmunka, a szakmai szenvedély és a folyamatos megújulás iránti elköteleződés.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu