Magyarország területének több mint 40%-a mezőgazdasági művelés alatt áll. E területeken már a földművelés és a növénytermesztés kezdete óta megjelentek a gyomnövények, az úgynevezett ősgyomok azonban ezen idők előtt is léteztek; utóbbiak termőhelyei szélsőséges élőhelyek, pionír felszínek voltak. Ha összehasonlítjuk a vetés/ültetés előtt álló parcellát egy ilyen nyílt felszínnel, azonnal szembetűnik, hogy a gyomok számára egy kedvező, új élőhelyet hoztunk létre, a szabad élettereket pedig a természet betölti, hogy aztán a körülményekhez alkalmazkodó faj jelenhessen meg azokon.
A gyomokat vizsgálva láthatjuk, hogy egy rét, egy legelő természetesebb életközösségébe lépve csekély a versenyképességük az ott lévő fajokkal szemben, s csupán akkor jelenhetnek meg a társulásban, ha nyílt felszín keletkezik, és a propagulum időben odaérkezik, vagy már a talajmagbankban jelen van. A gyomnövények között is különbséget kell tenni, mert a különféle művelés hatására más fajok jelenhetnek meg egy lucernatáblában és mások a gabonaföldeken. Életciklusuk általában hasonlít a gazdanövényre, magjuk a szelektálások során egyre inkább a vetőmagokéhoz lett hasonló, így nehéz volt az ellenük való fellépés.
Jelenleg ez az egyedüli védett gyomfajunk, melynek a természetvédelmi értéke ötezer forint. A konkoly a gyomirtó vegyszerek elterjedése előtt közönséges volt a vetésekben, a magját a gabonafélékétől szinte lehetetlen volt elválasztani, mivel méretük és súlyuk közel azonos. Fontos feladata volt azonban ez a gazdáknak, mivel a konkoly fekete magja mérgező szaponinokat tartalmaz. A faj terjeszkedését elősegítette, hogy magjának nagyon rövid – hatvan-nyolcvan napos – a nyugalmi időszaka, így a következő vetésnél a kultúrnövényekkel együtt csírázik.
A gyomfajok ritkulása leginkább a dekoratív fajok hiányában vehető észre. A „jó” gyomfajok közül nemcsak a mára védetté vált konkoly, de a kék búzavirág, a pipacs, a mezei és a keleti szarkaláb, a mezei katicavirág, a varjúmák, a vetési boglárka, a mezei és a szakállas csormolya is megfogyatkozott. Azonban míg utóbbi fajok a magbankban több évig életképes magokkal rendelkeznek, és az utánpótlásukat biztosítani tudják, addig a konkoly az előzőekben kifejtett tulajdonsága miatt akár el is tűnhet a vetésekből.
A virágokat látogató, virágporral és nektárral táplálkozó rovarok egyúttal az őket fogyasztó madarakat és azok ragadozóit is magával vonzzák. Egy-egy elgyomosodó élőhely pedig akár fészkelőhelyet is biztosíthat az agrárkultúrákat előnyben részesítő madaraknak – például a mezei pacsirtának és a sordélynak –, így gazdagítva tovább az élőhelyet, melyet így már nevezhetünk az „agrársivatagok” „oázisának” is. A gyomfajok iránti megítélés kettősségét egyébként jól mutatja, hogy míg a gazdálkodók számára e terhes gyomok irtandónak minősültek, addig sokaknak olyannyira kedvesek lettek ezek a virágok, hogy számos művészeti alkotáson, kézműves terméken, használati tárgyon vissza-visszaköszönnek.


