A Vet Times-ben megjelent beszámoló szerzője, Rupert Sheppard brit állatorvos két éven át a katari Baladna óriás-tejgazdaság vezető állatorvosaként dolgozott, így belülről látta, hogyan működik a sivatagi nagyüzemi tejtermelés.

Leírása afrikai szemmel is különösen izgalmas, mert a Baladna-történet szinte laboratóriumi tisztasággal mutatja meg, mire képes a modern, teljesen integrált tejtermelés: egy sivatagi farm 22 ezer állattal, intenzív hűtéssel, víz-visszaforgatással, importált takarmánnyal és olyan vállalati modellel, amelyben ugyanaz a szereplő birtokolja az állatállományt, a feldolgozást és az értékesítést is.

A katari példa ráadásul már nemcsak Katar élelmiszer-ellátásáról szól: Baladna afrikai terjeszkedésben is gondolkodik, különösen Algériában.

A kontinens egyik legnagyobb ellentmondása, hogy miközben hatalmas szarvasmarha-állománnyal rendelkezik, a globális tejtermelésből mégis viszonylag kis szeletet hasít ki.

Egyes fejlesztési és agrárgazdasági elemzések szerint Szubszaharai Afrika a globális tejtermelésnek csak néhány százalékát adja, miközben az egy főre jutó tejkibocsátás messze elmarad a nagy tejtermelő régiókétól.

Ez Afrika tejparadoxona: sok állat, növekvő kereslet, de alacsony hozam és széttagolt értéklánc.

Ezért Afrikában nem lehet egyetlen „tejmodellről” beszélni. Kelet- és Közép-Afrikában az informális piacok történetileg a forgalomba kerülő tej több mint 80–90 százalékát kezelték, és Kenyában a szegényebb városi háztartások ma is döntően csomagolatlan, friss tejet vásárolnak.

Vagyis a kontinens számos országában nem az a fő kérdés, hogyan lehet egyetlen óriásfarmmal mindent megoldani, hanem az, miként lehet a kistermelői rendszereket biztonságosabbá, szervezettebbé és jövedelmezőbbé tenni.