A gyöngytyúk legfőbb értéke a fácánéra emlékeztető vadas jellegű húsa, melyet a legnagyobb ínyencek is nagyra becsülnek. Kevesen tudják, hogy tojása is nagyon ízletes, például a belőle készített rántotta kellő szakértelemmel elkészítve felejthetetlen élményt ad.
A gyöngyös abban is kitűnik a baromfiudvar más lakói közül, hogy azoknál lényegesen bizalmatlanabb, nehezebben szelídül – megőrizte vad jellegét. Mindez számtalan előnnyel és hátránnyal is jár. Ijedős, félvad természete miatt ugyanis például rossz kotlós lehet, viszont ha egy számára biztonságos, zavartalan helyen tud elülni, gondosan, sőt önfeláldozóan védi, neveli utódait.
Hazánkban a gyöngytyúkok életkor szerinti elnevezése tájegységek szerint jelentősen változhat, mely gyakran félreértésekre ad lehetőséget. Jelenleg azonban egységesülni látszik a nevezéktan: a három naposakat, illetve fiatalabbakat naposgyöngyösnek, az ettől idősebbeket hathetes korig pipének, ettől kezdve pedig teljes kifejlődésükig növendékeknek nevezzük. Tojóját nem tyúknak, hanem gyöngyöstojónak nevezzük, a hímet pedig – nem meglepő módon – gyöngyöskakasnak. Emellett gyakran hallunk a pecsenyegyöngyösről is, mely általában a 12-13 hetes vágnivaló egyedeket jelenti.
A gyöngytyúk tartása, ha már előnevelt pipéket vásárolunk, nem ördöngösség, erre bátran vállalkozhatnak olyanok is, akiknek nincs nagy baromfitartási tapasztalatuk.
