Mindenki róla beszél, mindenki őt nézi. Senki sem hívta meg, viszont mindenki tudja, hogy a végén nem fogja kifizetni a számlát.

Egy hívatlan vendég

A japán cserebogár (Popillia japonica) nem ma kezdte a világjárást. Eredetileg – talán sejthető – Japánban őshonos, ahol a természetes ellenségei, leginkább a madarak és a kisragadozók kordában tartják a populációit. Azonban amint átutazta az óceánt, igazi világpolgárrá vált. Európában először az Azori-szigeteken, majd Olaszországban és Svájcban tűnt fel.

Magyarországon a szakemberek és a hobbikertészek már évek óta készülhettek a fogadására, figyelve a környező országok híreit. A bogár végül a 2020-as évek elején jelent meg nálunk hivatalosan is. Ez annyit jelent, hogy olyanok is látták, akik értenek a növényvédelmi állattanhoz. Bár bogarunk nem repül ezer kilométereket, a globális kereskedelem, a külföldről behozott dísznövények földlabdái, vagy akár a kamionok raktere kiváló közeg számára.

Megérkezése nem pánikot, hanem inkább fokozott éberséget kíván: a magyar szakemberek ugyanis folyamatosan monitorozzák a terjedését. Erre azért van szükség, mert már azt is tudjuk, hogy nálunk, azaz a kontinentális éghajlaton is remekül érzi magát.

Csillogó és zöld, azt hihetnénk, könnyű felismerni

Viszonylag könnyen össze lehet keverni, főleg első látásra a hazánkban honos zöld cserebogárral vagy akár a rózsabogárral. Ha azonban jobban megnézzük, látszik a különbség.

A legfontosabb határozói bélyege azonban öt-öt fehér szőrpamacs a potroh két oldalán, és két nagyobb fehér folt a potroh végén. Ezek a jelek a hazai zöld cserebo­garakon nem lelhetők fel. Ha tehát meg-van az öt pamacs és a két foltocska, biztos, hogy a távol-keleti vendéggel van dolgunk.

Életciklus: a föld alatti sötétségtől a napsütötte svédasztalig

A japán cserebogár élete klasszikus fejlődési regény, amely négy felvonásból áll.

1. A pete. A nőstény nyáron a füves területek talajába fúrja magát, és lerakja petéit. Imádja a nedves, gondozott gyepet, az öntözött pázsit számára a tökéletes gyerekszoba.

2. A pajor (lárva). Ez a leghosszabb szakasz. A krémszínű, C alakú lárvák a föld alatt élnek, és eleinte például a füvünk gyökereivel táplálkoznak. Később már szinte bármit elfogyasztanak: a legtöbb faj gyökerét képesek károsítani. A lárvák a talaj alsó rétegeiben telelnek át, mélyebbre bújva a fagyok elől.

3. A báb. Tavasszal, ahogy melegszik a föld, a lárvák a felszín közelébe húzódnak, majd bebábozódnak.

4. Az imágó (kifejlett bogár). Június környékén a bogarak a felszínre jönnek, rajzanak, és megkezdődik a nagyjából 4-6 hetes féktelen buli: evés és párzás kifulladásig.